Érdekes kérdéseket vet fel a Mészáros Sára által megformált karakter, arra keres választ, hogyan lehet túlélni valakinek az elvesztését és még inkább "feltámadását". A történet apránként, Anna visszaemlékezéseiből áll össze: a főhős elmeséli hogyan találkozott kedvesével, miért ment bele egy szenvedélytelen házasságba, milyen érzés volt, amikor férje a frontra indult és hogyan dolgozta fel halálát. Aztán évekkel később, amikor már sikerült a férfi veszteségén túllépnie, egyszer csak újra megjelenik az életében. Annának nem sikerül feldolgozni, így a történet tragédiába torkollik, a fiatalasszony saját kezével végez hitvesével.
A darab pszichológiai szempontból mesterien megkomponált, ezt az érzetet tovább fokoza a tárgyilagos hangvételű narratív előadásmód, a fények, a fekete ruha, a nagybőgős és a minimál díszlet - a hinta. Az sem véletlen, hogy a főhős kislányát is csak egy rongybaba jelképezi. Az alapvetően egyszemélyesre kivitelezett színműben a három fős kórus jelképezi a külvilágot, amely néha-néha beleszól a történések folyásába, kizökkenti a narrátort gondolatmenetéből. Az érzelmi viharok, a legnagyobb katarzist kiváltó helyzetek okozója a férj, aki bár szintén emlékekben jelenik meg, valójában Mucsi Zoltán formálja őt meg túlvilági kísértés formájában. Az ő megjelenése dramaturgiai szempontból a leglényegesebb, hiszen a tárgyilagos elbeszélés ritmusát ő töri meg érzelemdús megnyilvánulásaival.
A Szkéné Színházban bemutatott darabot főként azoknak érdemes megnézniük, akik szívesen merülnek el a jellemábrázolás, a lélektan rejtelmeiben.
K. A.
|
|
|
|
|
|
