Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Harminc éve mutatta be tv a Szomszédokat

Újbuda   |   2017, május 12 - 11:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

Harminc éve 1987. május 7-én vetítette le az ikonikussá vált teleregény, a Szomszédok első epizódját a Magyar Televízió. A sorozat bepillantást adott a gazdagréti lakótelepen élő Taki bácsi, Lenke néni, Gábor Gábor, Vágási Feri, Mágenheim doki, Alma, Julcsi és a többiek életébe, mindennapjaikon keresztül bemutatta az akkori társadalmat. Az első lakók 1984 márciusában költöztek a később elhíresült környékre. A területen volt római kori temető, Árpád kori falu, és bortermő vidék is.

Harminc éve mutatta be a Magyar Televízió a nagysikerű Szomszédok teleregény első epizódját. A filmsorozat a ’90-es évek egyik legkedveltebb, legismertebb és legnépszerűbb televíziós produkció volt. A film az ország akkori mintalakótelepén, Gazdagréten játszódott, közreműködve a városrész népszerűsítésében. Az első epizód három család (Vágási, Takács és Magenheim) történetével indult, ők az épület ugyanazon emeletére költöztek. A filmbeli Lantos utca 8. lakói, valójában a Csíkihegyek utca 1-ben éltek; a filmben rendszerint tízemeletesnek említett lakóház igazában csak 7 emeletes. Az epizódok bemutatták a panelházban élő emberek, családok, azok ismerőseinek és rokonságának mindennapjait, betekintést engedett életükbe, problémáikba, reflektált a kor történéseire 30 percben. A filmek olyan információkat is tartalmaztak, amelyek népnevelő, ismeretterjesztő szándékkal kerültek a forgatókönyvekbe.

A legtöbb jelenetet a gazdagréti lakótelepen vették fel. Érdekesség, hogy a stáb az 1. emeletet vette meg, három lakásban a három család lakott, a negyedik lakásban pedig a Gábor-Juli stúdió volt berendezve, ami emellett a színészek pihenőszobájaként is szolgált. Julcsi általános iskolája és Jutka munkahelye a lakótelepen található Csiki-hegyek Utcai Általános Iskola volt. Etus lakása a Gazdagréttől északra lévő Sasad városrészben, az Ugron Gábor utca 54. és a Pannonhalmi út 18. saroképülete. Az épületet a sorozat befejezését követően eladták és másik házat építettek a helyére, így ez a helyszín ma már nincs meg. Julcsi első középiskolája Angyalföldön a Röppentyű utca 62. szám alatt, a mai Ady Endre Gimnázium volt, amit akkor még a valóságban is Kassák Lajos Gimnáziumnak hívtak kb. 1990-ig, amikor mai nevét felvette egy, a közelben lévő hasonló nevű általános iskola gimnáziummá alakulása miatt. Második iskolája a lakótelep közvetlen közelében van, az iskola neve a valóságban Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium. A piac, ahol Józsi dolgozott, és ahová Etus szokott járni, a Budafoki piac volt. Lenke néni lakótelepi közértje 2012-ig üzemelt a Nagyszeben tér 1. alatt. A ruhabolt, amelyben Lillácska dolgozott, az 56-os és 56A villamos Krisztina téri megállójánál található. Alma presszója az Alkotás utca - Tartsay Vilmos u. sarkán helyezkedik el. Mágenheim Ádám magánklinikája az 1025 Budapest, Felső Zöldmáli út 13. szám alatt található a valóságban. A sorozat utolsó 331. fejezetét 1999. december 30-án tűzte műsorra a Magyar Televízió.

A Gazdagréti lakótelep építése 1983 tavaszán kezdődött. Akkor a tereprendező munkák során sírfoltokat találtak, ezért a környéken április 1-jén megkezdődtek a feltárások. Az ásatások végén és a talajt előkészítő munkálatok után a Győri Állami Építőipari Vállalat megkezdte a házak építését. Első ütemben a Regős utca eleje készült el, a Gazdagréti lakótelep első lakását 1984. március 21-én adták át, amelyet a következő években 5771 másik követett. A gazdagréti az ország legismertebb lakótelepei közé tartozik, mivel felnőttek közül szinte mindenki látott minimum egy epizódot a Szomszédok című, Gazdagréten játszódó, végtelen hosszú teleregényből.

Újbuda