Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hasznos volt a parkolási változás

Újbuda   |   2020, január 30 - 10:55
Nyomtatóbarát változatSend by email

Lassan fél éve már, hogy a kerület parkolási díjfizetős övezeteinek fővárosi tulajdonú útjain megszűnt az ingyenes parkolási lehetőség. Utánajártunk, hogy érezhető-e pozitív változás.

Augusztus 1-je óta a nem ott lakóknak fizetniük kell a parkolásért a kerületi közterületek fővárosi tulajdonban lévő, mindaddig ingyenes szakaszain, ahol korábban elég nehéz volt helyet találni. Az azóta eltelt időszakban az önkormányzat szakemberei szerint észrevehető volt a javulás: a parkoló járművek sokkal rövidebb ideig várakoztak, így egy napon belül sokkal több autós talált helyet kocsijának. Már nem a munkába érkezők, „reggel jön, este megy” típusú parkolásai voltak a jellemzők, hanem az ügyintézés, ebéd vagy bevásárlás célú, rövidebb időszakokra szóló helyfoglalások.
Jól működött az újonnan bevezetett övezet is, vagyis a Műegyetem rakpart Szent Gellért tér és Bertalan Lajos utca közötti szakasza, ahol 175 forintba kerül egy óra, és háromórányi díj befizetésével egész nap lehet ott várakozni. (A többi fővárosi tulajdonú szakaszon a kerületben 265 forint/óra, illetve 440 forint/óra a parkolási díj.) Ez, illetve a tömegközlekedés igénybevétele nyújt alternatívát a korábban az ingyenes szakaszokon parkolók számára.
Mint az önkormányzat már számos alkalommal jelezte: a Műegyetem rakparton kijelölt övezetre nem érvényes egyetlen lakossági hozzájárulás sem, tehát ott mindenkinek, az újbudai lakosoknak is fizetniük kell a parkolásért. Akiknek viszont az egyéb fizetős várakozási övezetek területén van az állandó lakóhelyük, azok ott a lakossági hozzájárulással ingyen parkolhatnak. A 2019-ben kiváltott engedélyek 2020. március 31-éig érvényesek (újraváltásuk feltételeiről lásd külön írásunkat).

Fővárosi területek díjfizetési kötelezettséggel érintett újbudai szakaszai: Bartók Béla út (a Szent Gellért tér és az Ulászló utca között), Irinyi József utca, Bocskai út (a Fehérvári út és a Tas vezér utca között), Villányi út (a Móricz Zsigmond körtér és a Tas vezér utca között), Fehérvári út (a Móricz Zsigmond körtér és a Hamzsabégi út között), Október huszonharmadika utca, Bogdánfy utca, valamint a Műegyetem rakpart a Szent Gellért tér és a Bertalan Lajos utca között.

Parkolási engedélyek megújítása

A kerület fizetős övezetében állandó lakóhellyel rendelkező lakosok számára lehetőség van éves várakozási hozzájárulás kiváltására. Lakásonként kettő, személyenként egy engedélyt lehet kiváltani, melyek a következő év március 31-éig érvényesek. A gazdálkodói szervezetek részére kiadható várakozási hozzájárulással kapcsolatban telefonon tudnak érdeklődni. A megújítást ez esetben is minden évben meg kell ismételni.
A 2020-as várakozási hozzájárulásokat is kérelemre, a formanyomtatvány kitöltése és a 2000 forintos eljárási díj befizetése után adja ki az önkormányzat. Személyes ügyintézésre a Zsombolyai utca 5. I/107. irodában ügyfélfogadási időben van lehetőség (hétfő 13–18 óra, szerda 8–16 óra, péntek 8–12 óra). Telefonon ügyfélfogadási időn kívül lehet érdeklődni, az 1/372-4514-es és 1/372-4515-ös telefonszámokon, illetve már közvetlen e-mail cím is tartozik ehhez az ügykörhöz, a parkolas@ujbuda.hu. A formanyomtatvány elérhető a helyszínen, az ujbuda.hu honlapon, illetve a meglévő ügyfelek részére a postázás folyamatban van.
A gyorsabb ügyintézés és a sorban állás elkerülése érdekében a kozigazgatas.ujbuda.hu/ehivatal oldalon keresztül elektronikusan is benyújtható a kérelem, ez esetben az eljárási díjat kizárólag bankkártyás fizetéssel lehet leróni.
Lakossági várakozási hozzájárulás annak a kérelmezőnek adható, aki a várakozási övezet díjfizetés alá vont területén állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezik, és ő az érintett gépjármű bejegyzett üzemben tartója. A munkáltatótól kizárólagos használatra kapott személygépjármű esetében a nyomtatványon található nyilatkozatok hiánytalan kitöltésével igényelhető a hozzájárulás. Ez a várakozási engedély a XI. kerület teljes díjfizetés alá vont várakozási övezetére érvényes, kivéve a Műegyetem rakpartot.
Egyéb parkolási engedélyek ügyében nem az önkormányzat az illetékes, például mozgáskorlátozottak számára a parkolásra is feljogosító igazolványt a Kormányhivatal adja ki. Parkolási pótdíjakkal kapcsolatos kérdésekben pedig az Újbudai Közterület-felügyelethez lehet fordulni az 1/790-8830-as telefonszámon.

Címkék: