Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hat ország részvételével indult szakmai konferencia Újbudán

Újbuda   |   2021, december 8 - 15:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

COMPETENCE – Kompetenciafejlesztés önkormányzati szakemberek részére a hatékonyabb közszolgáltatásokért címmel tartott kétnapos online szakmai konferenciát Újbuda Önkormányzata december 6-án és 7-én.

Az EGT és Norvég Alap támogatásával működő projekt nemzetközi partnerségi együttműködés keretében valósul meg; az Aradi Szociális Jóléti Főigazgatóság (Románia), Kallithea Önkormányzata (Görögország), Trogir Város Önkormányzata (Horvátország), Prága 6. Kerület Önkormányzata (Csehország), és az Åpenhet AS (a jó kormányzás és az adatalapú szakpolitika formálásra specializálódott norvégiai non-profit kutatószervezet) valamint Újbuda, mint projektvezető partnerszervezet közreműködésével.


Bakai-Nagy Zita, a XI. kerület alpolgármestere a december 6-án tartott sajtótájékoztatón elmondta, Újbuda Önkormányzata idén májustól vette át a vezető partneri szerepet a COMPETENCE projektben, melynek megvalósítása július 1-én kezdődött. A projekt célja az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatások színvonalának emelése a hivatali munkatársak kompetenciájának fejlesztésével.

Az önkormányzatok folyamatosan változó társadalmi és gazdasági környezetben látják el a feladataikat, amelynek eredményeként új igények és szükségletek jelennek meg a lakosság részéről. A járványhelyzet is számos kihívást jelent, szociális ellátórendszereink nagy terhelés alá kerültek. Fontos a kapcsolattartás, a kompetenciafejlesztés, hogy a lakosok igényeit még inkább fel tudjuk tárni. Éppen ezért vállaltuk a vezető szerepet ebben a projektben – jelentette ki Bakai-Nagy Zita.


A hétfői konferencián Újbuda Önkormányzata a mintegy hetven szakmai érdeklődő partner, valamint a norvég szakértő részére az Újbudai Szociális Szolgálat és Újbudai Humán Szolgálati Központ szolgáltatásszervezését prezentálta. Az előadások során különös hangsúlyt kapott az ügyfelekkel napi rendszerességgel kapcsolatba kerülő munkatársakkal szemben elvárható kompetenciák és készségek bemutatása.

A projekt keretében az önkormányzati partnerszervezetek és a norvég kutatószervezet munkatársai olyan fejlesztési területeket jelöltek ki, mint a szociális és egészségügy, a vagyon- és létesítménygazdálkodás, a zöldfelület-menedzsment vagy a városfejlesztés. Később olyan speciális készségek beazonosítása és fejlesztése is meg fog történni, amelyek a különböző kulturális háttérrel rendelkező ügyfelek és a sérülékeny csoportok esetében szükségesek az ügyféllel történő kommunikáció során.


December 7-én, a belső projektértekezleten a soron következő szakmai feladatok áttekintése, és az EGT és Norvég Alap támogatás elszámolásának szabályai szerepeltek napirenden.


A program 2022-ben újbudai tanulmányúttal folytatódik.

A projektet az alábbi partnerszervezetek valósítják meg:
A COMPETENCE projekt Izland, Liechtenstein és Norvégia támogatásával valósul meg az Európai Gazdasági Térség és a Norvégia Regionális Együttműködési Alapon (EEA and Norway Grants Fund for Regional Cooperation) keresztül.

A projekt alapadatai:

Program:

EGT és Norvég Alapok Regionális Együttműködés Alapja

Program Operátor:

Ecorys Polska (Solec utca 38, 00-394 Varsó, Lengyelország)

Projekt címe:

COMPETENCE – Capacity building Of eMployees of municiPalitiEs for better provisioN of publiC sErvices („Önkormányzati Munkavállalók Kapacitásfejlesztése a Hatékonyabb Közszolgáltatásokért”)

Projekt megvalósítás időszaka:

2021. július 01. – 2023. december 31. (30 hónap)

Projekt összes elszámolható költsége (100 %):

1 181 489 EUR

Projekt teljes támogatása (85 %):

1 043 004 EUR

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatára jutó összes elszámolható költség (100 %): 359.625,75 EUR, amelyből támogatás (85 %): 305.681,89 EUR.

Fájlok: