Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Hatékonyságnövekedést vár az állam az új kancellári rendszertől

Újbuda   |   2015, január 14 - 09:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

A megújuló felsőoktatási szabályozásról és a kancellári rendszer indulásának körülményeiről számoltak be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) vezetői az intézmény újévi fogadásán. Az eseményen ünnepélyes keretek között adták át az egyetem következő öt évre szóló akkreditációját, és a szervezeti átalakítások is terítékre kerültek.

– Január elsejétől polgárjogot nyert a felsőoktatásban a duális képzés – mondta köszöntőjében Péceli Gábor rektor a BME meglévő és jövendőbeli partnereinek rendezett újévi fogadáson. A vállalatok és a felsőoktatási intézmények együttműködési megállapodást kötnek a képzésről, a cég és a hallgató külön munkaszerződést is köt. A dokumentum rögzíti a feltételeket, a díjazás mértékét, amely havonta legkevesebb a minimálbér 60 százaléka, és az elméleti képzés idejére is jár a hallgatónak. A közel ezer hallgatóval induló képzésbe bekapcsolódó vállalatok, cégek száma több mint kétszáz, és mind a meghirdetett szakok tekintetében, mind a hallgatói helyek számában a műszaki terület a legnépszerűbb.

Dr. Balázs Ervin a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke beszámolójában kiemelte: a felsőoktatási törvény mellett megújult az innovációs törvény is, így nagyobb hangsúly kerül a BME szellemi tőkéjének kiaknázására. Úgy véli, ennek kiváló példája a nagyrészt műegyetemi hallgatókkal és mérnökökkel megépített Masat 1. műhold, amely január elején fejezte be pályafutását, amikor a Föld légkörébe érve porrá égett. Hozzátette, a magyar műhold történelmi jelentőségű feladatot hajtott végre, és már készül a következő. Szerinte a 233. tanévének felénél járó, nyolc karral és doktori iskolákkal rendelkező intézmény társadalmi értékét mutatja az is, hogy a közel ezer oktatót és kutatót felvonultató 25 ezres közösség diplomaértéke a legelső helyen áll. A Műegyetem képzőintézetei és kutatóterületei közül jelentős az energetika, a járműtechnológia, a közlekedés, a nanotechnológia, az e-technológia, az egészség- és környezetvédelem. Balázs Ervin végül átadta Péceli Gábornak az egyetem következő öt évre szóló akkreditációját.

A megújuló felsőoktatási törvény értelmében 2014 végén bevezették a kancellári rendszert - emlékeztetett a rektor -, amely az egyetemek működtetetését és gazdálkodásirányítását helyezi a miniszterelnök által kinevezett vezető kezébe. Jelentős átalakulás előtt áll az egyetem működése, ami hatékonyságnövekedést eredményezhet, és hozzájárul az oktatás színvonalának további emeléséhez. Péceli Gábor a BME pénzügyi helyzetével kapcsolatban elmondta, a fenntartó aszkétikus életmódra kényszeríti őket, de az intézmény működőképes, a hallgatói érdeklődés pedig nem csökkent. A rektor úgy véli, a Műegyetem mindig stabilan gazdálkodott, de a kancellár a fenntartó számára átláthatóbb, kiszámíthatóbb felsőoktatást biztosíthat, a rendszer pedig inkább munkamegosztást és módszerváltást jelent, semmint az autonómia elvesztését.

– Megérkezett egy első tiszt, amit a hajó nem igazán akart – utalt bevezetőjében Barta-Eke Gyula, frissen kinevezett kancellár az új rendszert érő kritikákra. Úgy véli, az idegenkedés természetes, hiszen minden újtól félnek az emberek, a rendszernek ráadásul nincs hagyománya Magyarországon. Az egyetemi vezető példaértékű gazdálkodást ígért bemutatkozójában, amelyben hangsúlyozta: a rektorral közös célja, hogy az új eljárásokkal és módszerekkel sikerre vigyék az egyetemet. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár korábban azt mondta, nem politikai komisszárokat küldenek a felsőoktatási intézményekbe, hanem az egyes egyetemek, főiskolák profiljának megfelelő szakembereket keresnek. Barta-Eke Gyula hozzátette, mindhárom diplomáját a Műegyetemen szerezte, így munkájának sikere lelkiismereti kérdés számára.

A kancellár szerint hazánkba még időben érkezett meg a rendszer, amely az Egyesült Királyságban, Németországban és USA-ban évtizedek óta működik.

– Ezek az országok felismerték, hogy önmagában az oktatás és a kutatás csak akkor válik értékké a társadalom számára, ha ezek az értékek meg tudnak jelenni az iparban, a gazdaságban, a GDP-ben – jelentette ki Barta-Eke Gyula, aki a stabil működésen túl azt tartja legfontosabb feladatának, hogy az egyetemen születő szellemi termékek a valóságban is hasznosuljanak. További célként jelölte meg az egyetem partneri kapcsolatainak kiszélesítését, új együttműködések létrehozását. Példaként említette a fogadáson megjelent különböző vállalatokat és kockázati tőketársaságokat, amelyekkel eddig nem voltak kapcsolatban, holott szerepük meghatározó az innovációs és kutatás-fejlesztési szektorban. A hét év után rektorként utolsó tanévét töltő Péceli Gábor hozzátette, a kancellár a fenntartó támogatását élvező személyként hozzájárul ahhoz, hogy a kormányzati szervek jobban odafigyeljenek az egyetemek szellemi kapacitására, annak kihasználására.

T.D.