Az emléktábla elhelyezését a Tiszta Égbolt Érdekvédelmi Egyesület, valamint a Magyar Honvédelem Budapesti Nyugállományúak Klubjának repülő és légvédelmi tagozata kezdeményezte, megvalósításához Újbuda Önkormányzata is jelentős mértékben hozzájárult.
Az avató beszédet Csomós Lajos nyugállományú vezérőrnagy, a Tiszta Égbolt Érdekvédelmi Egyesület elnöke tartotta. Az egybegyűltek megemlékeztek az elődökről, a hazánk légterének biztonságát szavatoló parancsnokságról és az alárendelt csapatokról.
1949. június 15-én állították fel az Országos Légvédelmi Parancsnokságot, ennek a hatáskörébe került Magyarország légoltalmi feladatainak előkészítése, megszervezése, valamint irányítása. Itt zajlott a légvédelmi tüzéreszközök és vadászerők hadműveleti alkalmazásának az előkészítése, a légoltalmi berendezések létesítésének előkészítése és ellenőrzése, a légi figyelő- és jelentőszolgálat megszervezése. A parancsnokság legfőbb célja a légtérellenőrzés, hazánk légi határának, valamint kiemelten fontos objektumainak, csapatainak a védelme.
Az emléktáblát Kovács József altábornagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója és Csomós Lajos nyugállományú vezérőrnagy leplezte le, majd katonai tiszteletadással adóztak az elmúlt hatvanöt év emlékének.
A kerület képviseletében Kerékgyártó Gábor kabinetvezető-helyettes helyezett el koszorút, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat nevében pedig Kovács József altábornagy. A Légierő Haderőnem koszorúját Szűcs Pál ezredes, Kovács László és Kristóf Zoltán alezredesek helyezték el.
HL