Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hazaszeret és múlt idézés a népdalversenyen

Újbuda   |   2016, február 16 - 11:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közös énekléssel indult a „Tiszán innen, Dunán túl” népdalverseny az Őrmezei Általános Iskolában február 10-én. Az Újbudai Pedagógiai Iroda programján csaknem 130 iskolás mintegy ötven produkcióval vett részt, a legügyesebbek a fővárosi fordulóba jutnak.

Csaknem 130 újbudai iskolás szerepelt az Őrmezei Általános Iskolában tartott kerületi népdalversenyen. Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szerint fontos, hogy a gyerekek Kodály Zoltán elveinek megfelelően, csak tiszta forrásból, a magyar népdalkincsből merítve ismerkedjenek a hagyományokkal, a kimeríthetetlen kincsestár pedig nemzedékről nemzedékre öröklődjön.

Székely Tiborné az Újbudai Pedagógiai Iroda szakmai koordinátora évek óta szervez népdalversenyeket. Elmondta, ilyenkor rengeteg gyönyörű dal kerül elő. A repertoárt nem az iskolai tananyag adja, hanem olyan, csak ritkán hallható népdalkincs, amelynek témája például a hazaszeretet vagy a régmúlt.

Békés Gyöngyi, a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium énektanára szerint a gyerekek alapvetően szeretnek népdalokat énekelni. Állítja, iskolájukban népszerűek a népdalversenyek és háziversenyen dől el, ki jut a kerületi fordulóba. A legjobbak az Újbudai Tavaszi Hangversenyen is bemutatkoznak.

H.L.