Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Hetvenezren látták az Arany János-mobiltárlatot

Újbuda   |   2018, július 20 - 09:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hetvenezren látták eddig a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából tavaly júliusban útjára indított autóbuszos vándorkiállítását.

Eddig hetvenezer látogató kapta meg a Toldi Miklós hőstetteit ábrázoló, ingyenes látogatásra jogosító buszjegyet. A legtöbben tavaly novemberben Győrben szálltak fel buszra, egy nap alatt 930-an.
A tavalyi indulás után pár héttel már le kellett zárni a jelentkezést, hiszen szeptember közepéig több mint 400 helyszínre hívták meg a buszt. Az elmúlt tizenkét hónapban folyamatosan úton volt a mozgó Arany János-tárlat. A busz eddig csaknem 20 000 kilométert tett meg, a legtávolabbi helyszín a Budapesttől 800 kilométerre fekvő Kézdivásárhely volt, de Erdély több városában, sőt a Felvidéken és Horvátországban is járt már a kiállítás.
Meglátogatta továbbá az alig 1000 fős Sáta falunapját, a marcellházai bajusztalálkozót, a gyulai Shakespeare-fesztivált, a Művészetek völgyét, sőt még a sátoraljaújhelyi börtönt is. Ellátogatott a tárlat Nagyidára és Arany János szülőhelyére, Nagyszalontára is, ahol a 93 éves Dánielisz Endre személyében nemcsak a legidősebb látogatót, de egy jelentős Arany-kutatót is köszöntöttek.
A projektben mintegy harmincan dolgoznak; a buszt minden helyszínen két múzeumpedagógus is kíséri, akik szükség esetén informatikusok, takarítók, autóbusz-szerelők, anyagbeszerzők, fényképészek, testőrök is egyben.
A vándorkiállítás harmadik vendégkönyve is betelt, ez év májusban pedig a Magyar Múzeumi Egyesület különdíjjal tüntette ki az Arany200-buszt.
A busz október végéig lesz úton a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján látható menetrend szerint.

MTI

Fotó: mti/Illyés Tibor