Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Híres leszármazottak emlékeztek a nagy elődre

Újbuda   |   2017, november 22 - 14:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Áprily Lajos születésének 130. évfordulóját ünnepelték a Hadik Irodalmi szalonban a költő dédunokái és leszármazottai valamint az érdeklődők. Péterfy Bori énekesnőt, Péterfy Sarolt irodalomtörténészt és Gerlóczy Márton írót Juhász Anna kérdezte.

Jeles évfordulót ünnepelt a Hadik Irodalmi szalon a napokban, hiszen azon túl, hogy Áprily Lajos költő születésére emlékeztek, ekkor ünnepelték a kávéházban hét éve indult irodalmi sorozat első estjét is. Juhász Anna kulturális programja azóta nagy népszerűségre tett szert.

Az Akarsz-e fényt? címen november 21-ére hirdetett programot a szomszédos Szatyor Bárba helyezték át a nagy érdeklődés miatt; a több száz érdeklődő mind Áprily Lajos és fia, Jékely Zoltán leszármazottaira volt kíváncsi.

Juhász Anna házigazda arról kérdezte vendégeit, hogy hogyan hatott a családi örökség a jeles író, a népszerű énekesnő, vagy az ismert irodalomtörténész életére, pályájára. Mennyire inspirálta, vagy éppen mennyire vetette vissza őket karrierjük alakulásában az elődök ismertsége. Juhász Anna személyesen Péterfy Bori énekesnőt, Péterfy Sarolt irodalomtörténészt és Gerlóczy Márton írót kérdezte, Péterfy Gergely író pedig video üzenetben válaszolt.

Az esten bemutatták Gerlóczy Márton családi naplók, levelezések felhasználásával készült új könyvét is. A Mikecs Anna: Altató című kötetben a szerző nagyanyja, Jékely Márta, illetve dédanyja - Áprily Lajos felesége, Schéfer Ida - emlékiratai is olvashatók.

D. B. S.