Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Húszezer forint körül költünk nyári táborra

Újbuda   |   2015, augusztus 11 - 11:25
Nyomtatóbarát változatSend by email

Egy felmérés szerint a családok több mint fele 20 ezer forint alatt költ gyermekenként nyári táboroztatására, 20 százalékuk maximum 30 ezer forintot, tíz százalékuk pedig akár 50 ezer forintnál nagyobb összeget áldoz erre a célra. Igen sokan, 37 százaléknál is többen vannak azok, akik egyáltalán nem választanak tábort gyermeküknek a nyárra.

A Formatex Kft közleménye szerint a szülők 14,5 százaléka iskolai napközis táborban gondoskodik az elhelyezésről, 34,5 százalék sport, tánc vagy kaland tábort választ, 17,7 százalékuk pedig alkotó, kézműves, kreatív, vagy dráma tevékenységekkel foglalkozó táborban fejleszti gyermekét. A nyelvi tábort választók aránya közel 8 százalék.

A válaszadók negyede szerint gyermekük a szünetben nem foglalkozik tanulással, a többieknél minimum egy-két, de akár több órát is tanul hetente. Legtöbben kötelező olvasmányokat olvasnak vagy készségfejlesztő játékokból tanulnak, van aki nyelvet gyakorol, vagy azt tanulja, amiből gyenge volt az iskolában. - Valószínű, hogy a gyerekek körében nem túl népszerű a nyári tanulás, de kifejezetten pozitív, hogy egyre többen fedezik fel a játékokon keresztüli fejlesztést – áll a közleményben, amelyből kiderül, hogy bár népszerűbbek a szülők gyermekkorából ismert örökzöld játékok (például Scrabble, Gazdálkodj okosan!), de fontos felhívni a figyelmet a modernebb, korszerűbb játékokra is.

Újbuda