Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Idén is ünnepeltek az őrmezeiek

Újbuda   |   2015, szeptember 15 - 10:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az őrmezei Költők parkjában tartották szeptember 12-én Őrmező Ünnepét. A tizenötödik éve megrendezett családias esemény elmaradhatatlan része volt ezúttal is a Kutyajó Fesztivál, a bográcsfőző verseny, valamint a helyi művészeti csoportok bemutatója.

Idén is fergeteges hangulatban telt Őrmező legnépszerűbb szabadtéri fesztiválja. A szervezők kutyaszépségversenyt és fotópályázatot is hirdettek, a Panel patina nevű program pedig egyfajta „panel skanzent” jelentett Őrmező Ünnepén. Antal Nikolett a KözPont-Újbudai Kulturális, Pedagógiai és Média Kft. művészeti vezetője elmondta, így buzdítják a helyieket a tipikus paneltárgyak, relikviák gyűjtésére, melyekből idővel kiállítás is készülhet. Erre lehet majd jó alkalom, hogy a lakótelep és az Őrmezei Általános Iskola 2016-ban lesz 40 éves.

A program a Szeretem Újbudát Egyesület támogatásával jött létre. A helyi közösségek mellett, mint például a Petőfi Musical Stúdió, a Cavinton, valamint a Vadrózsák Néptáncegyüttes, fellépett az EMeRTon-díjas énekesnő Veres Mónika, de Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő kezdeményezésére meghívták Berecz András mesemondót is. A legkisebbeket a „Vitéz László” bábjáték-automata nyűgözte le, amely minden érdeklődő kívánságát teljesítette: a bábok szavaltak, énekeltek, meséltek.

Kitelepült a Kossuth Gyermekotthon is, melynek sátránál volt csillámtetoválás, gyöngyözés és idén sem maradt el az adománygyűjtés. Dóka Rita a Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója elmondta, ötvenezer forint feletti összeg folyt be az otthon lakóinak segítségével készített és értékesített süteményekből, lángosokból. A pénzt az Őrmezői Morusz Szent Tamás Egyesület karácsonyi vásárlására fordítják.

A Kutyajó Fotóverseny eredményét az esti nagykoncertek előtt hirdették ki, a díjakat Hoffmann Tamás polgármester adta át. Főprogramként a Kis Tehén Tánczenekar, illetve a HeadBengs lépett fel.

H.L.