Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Intézményvezetőket köszöntöttek a kerületben

Újbuda   |   2018, június 29 - 09:00Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbudán évek óta hagyomány, hogy a vakáció kezdetén az önkormányzat vezetői díjátadóval egybekötött ünnepségen köszöntik az iskolák és egyéb kerületi intézmények igazgatóit. Az idei esemény helyszíne az Öbölház Rendezvényközpont volt, ahol az év értékelése mellett a nyugdíjba készülő kollégáktól is búcsúztak.

– Az életet nem eltölteni, betölteni kell – köszöntötte a vendégeket Simicskó István országgyűlési képviselő, aki úgy látja, a legnehezebb feladatuk az életben azoknak van, akik hivatástudatból dolgoznak. – Akik szívvel és lélekkel végzik a mindennapos feladataikat, nem éltek hiába – mondta a politikus. Hozzátette: fontos, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor a közösségépítés legfontosabb szereplőinek mondanak köszönetet egész éves fáradozásaikért.

Hoffmann Tamás polgármester az intézmények jövőjét érintő változásokról és fejlesztésekről beszélt. Szavai szerint, rövid és hosszú távon is tervezni kell a tervezett lakóparkok ellátását, ami befolyásolja az intézményi hálót is. A lakosságszám növekedése miatt már idén elkezdődött a Gazdagréti Óvoda kibővítése, de szociális területen is várhatók fejlesztések.

Az évértékelő után Hoffmann Tamás, Simicskó István, valamint Molnár László alpolgármester virágcsokorral és ajándékcsomaggal köszöntötte az intézmények vezetőit. Külön elismerésben részesült Palánczné Németh Zsuzsanna, a Budapesti Komplex Centrum Újbudai Szakiskolájának igazgatója, aki több évtizedes munkája elismeréseként idén Apáczai Csere János-díjat, valamint Bárczy István-díjat kapott.

Nyugdíjazásuk alkalmából két intézményvezetőt díjazott Újbuda: Mészáros Lászlónét, a Weiner Leó Zenei Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatóját, valamint Füri Istvánt, az Újbuda Közterület-felügyelet vezetőjét. Az eseményen jelen volt Molnár Gyula, Dél-Buda országgyűlési képviselője, valamint részt vettek a kerület önkormányzati képviselői és a hivatal dolgozói is.

K. A.