Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 12. szerda, Gabriella

Iskolai felvilágosító program indul a cukorbetegségről

Újbuda   |   2018, október 3 - 15:07
Nyomtatóbarát változatSend by email

Iskolai felvilágosító program indult pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a cukorbetegséggel kapcsolatban, a program célja több ismeretet adni a betegségről és segíteni a diabéteszes gyermekek jobb beilleszkedését az oktatási intézménybe. A gazdagréti Törökugrató Általános Iskola is részt vesz a programban.

A KiDS programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre, Magyarországon a Sanofi gyógyszercég támogatásával és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével valósul meg, amely a gyakorlati képzést vállalta magára.
Erős Antónia, az alapítvány alapítója a programról tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint több olyan intézmény is akad, ahol a cukorbeteg gyerekeket elutasították általános iskolai beiratkozáskor betegsége miatt.
Mint mondta, egészen szélsőséges, extrém esetekkel is találkoztak, ezért vállalták, hogy kidolgozzák a program gyakorlati részét, a betegséggel kapcsolatos és a beteg gyermek napközbeni ellátásához szükséges ismeretanyagot összeállítva szülőknek, gyerekeknek és pedagógusoknak.
Az egyelőre pilotként induló program öt általános iskolában kezdődik, a cél pedig a "jó gyakorlat" országossá tétele. A szülőknek alternatív szülői értekezletet, a gyerekeknek és pedagógusoknak tematikus napokat tartanak majd - tette hozzá Erős Antónia.
Stella Péter, a KiDS program magyarországi bevezetését támogató Sanofi orvosigazgatója úgy vélte, nemcsak abban áll a felelősségük, hogy gyártóként jó készítményeket és terápiás lehetőségeket kínáljanak, hanem abban is, hogy olyan ismeretanyagot juttassanak el a lakossághoz, amellyel könnyebben együtt lehet élni egy-egy krónikus betegséggel. Ezért is álltak a program mögé - tette hozzá.
Kiss János Tibor, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon közel egymillió embert érint a cukorbetegség, közülük ötvenezren az 1-es típusú diabéteszesek. Mint mondta, szinte minden óvodába, iskolába jár már diabéteszes gyerek, és ez tipikusan egy olyan betegség, ami egészségnevelést kíván, illetve fontos, hogy minél több gyermek, szülő és pedagógus képes felismerni a cukorbetegség jeleit.
A program a miskolci Komlóstetői Általános Iskolában, a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában, a széfesfehérvári István Király Általános Iskolában, az újpesti Lázár Ervin Általános Iskolában és a gazdagréti Törökugrató Általános Iskolában indul novembertől decemberig.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Szombatig lehet beadni a diákhitel-kérelmet  

Az első szemeszterben december 15., szombatig adhatják le diákhitel kérelmeiket a hallgatók, s az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget - hívta fel a figyelmet hétfőn a Diákhitel Központ Zrt.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.