Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Jogszerű volt a választási körzetek átalakítása

Újbuda   |   2014, július 8 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék az újbudai választókörzetek kialakításával kapcsolatos ellenzéki kifogásokat. A bírósági döntés értelmében az újbudai önkormányzatban szakmai döntés született a választási körzetek átalakításáról, és a kerület jegyzője mindenben jogszerűen és törvényesen járt el.

A Fővárosi Törvényszék jogerősen elutasította a Lehet Más a Politika bírósági felülvizsgálati kérelmét, melyet a XI. kerületi választási iroda vezetőjének (egyben Újbuda jegyzőjének) március 13-i határozata ellen nyújtott be június 11-én. Ebben a választási eljárási törvénynek megfelelően az önkormányzati választásokon érvényes választókerületi határok kialakítását határozták meg.
A bíróság megerősítette, hogy a dokumentumot a törvényi előírásoknak megfelelő módon közzétették. Az LMP ez utóbbit vitatta, valamint azt állította, hogy az egyik választókerületet nem a jogszabályoknak megfelelően alakította ki a helyi választási iroda vezetője. Habár az LMP hónapokat késett a beadvánnyal - a jogorvoslati határidő március végén lejárt - a bíróság ennek ellenére is megvizsgálta a jegyzői eljárás törvényességét. A Fővárosi Törvényszék végzésében arra is kitért, hogy a jegyző a helyi választási iroda vezetőjeként mindenben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.
A bírósági döntés alátámasztja: a módosításokra a törvény kötelezte a helyi választási iroda vezetőjét, aki nem használta fel a választókerületek létrehozásánál az áprilisi választási eredményeket, hanem a módosított körzethatárokról szóló dokumentumot március 13-án, a jogszabályban előírt módon tette közzé.

Újbuda

Jogszerű volt a választási körzetek átalakítása