Harmadik alkalommal szerveztek jótékonysági célú koncertet a B32-ben. Az első ilyen jellegű est bevételét akkor egy autista kislány speciális iskolai ellátására fordították, ezúttal pedig a hétéves, Pfeiffer-szindrómás (koponyacsontosodási rendellenesség) Petróczki Bors és családja érdekében szerveztek koncertet. December 4-én a lassan fél évszázada töretlen népszerűségű Kaláka együttesnek örülhetett a közönség. Az eseményen családjával együtt vett részt a támogatott kisfiú, akit a koncert után egy fogadáson is vendégül láttak a hely házigazdái. Petróczki Ágnes a kisfiú édesanyja lapunknak elmondta: - Sokat jelent számunkra ez az este, a kisfiam nagyon szereti az együttest, különösen az Alma című számot, és én is a Kalákán nőttem fel. Az Újbuda egy korábbi lapszámában megírtuk, hogy a család Bors rendszeres külföldi gyógykezelését igyekszik a koncert bevételéből könnyebbé tenni. Franciaországba tudják elvégezni azokat a beavatkozásokat, amelyek nélkül Bors nem lenne képes mindennapjait teljességben megélni. - A rendszeres külföldi gyógykezelés nagyon megterheli a családot, a koncert bevételéből származó támogatás megkönnyítené az utaztatást, illetve a jövőben a Dévény-módszerre alapozott, személyre szabott fejlesztést – nyilatkozta még a koncert előtt.
Akik lemaradt az eseményről, de szívesen segítene a beteg kisfiúnak, az december 9-ig licitálhat
a kulturális intézmény közösségi oldalán azokra a bakelit lemezekre, amelyek korábban a B32 Lemezjátszó műsorában forogtak. A lejátszott kultikus lemezeket online árverésre bocsátják, a korongokat a sorozat idei évzáró eseményén, december 12-én lehet majd átvenni.
Újbuda