Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Jótékonysági koncert a B32-ben

Újbuda   |   2018, december 1 - 09:24
Nyomtatóbarát változatSend by email

Jótékony célú koncertet rendeztek a B32 Galéria és Kultúrtérben november 28-án. Malek Andrea a Budapest Jazz Orchestrával lépett fel. A teltházas koncert bevételével a Pető Intézet - Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítványát támogatták.

A Budapest Jazz Orchestra, Magyarország egyik legnépszerűbb big bandje örömmel vállalta a felkérést a nemes cél érdekében. Az énekesnővel már hosszú ideje lépnek fel közösen, ezen a koncerten főként az 1920-as évek legkiválóbb dalai közül válogattak a repertoárba. A közönség többször is visszatapsolta a zenekart és Malek Andreát.

A jótékony célú rendezvényen 150 ezer forint gyűlt össze, amelyet a koncert után Baranyai Dorisz, a támogatott alapítvány megbízott elnöke vett át, megköszönve a segítséget. Lapunknak elmondta: az adományból főként karácsonyi ajándékokat vásárolnak és utazásokat szerveznek majd az iskola diákjainak. Az intézmény fő profilja, hogy minél több helyre eljuttassák a mozgásukban korlátozott tanulókat, akik élményeket szerezhetnek ezáltal.

D. B. S.