Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Jövő héten felállhat a Fővárosi Közgyűlés

Újbuda   |   2014, október 30 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Várhatóan november 7-én, pénteken alakul meg a Fővárosi Közgyűlés. A Magyar Nemzet értesülései szerint Tarlós István főpolgármester legkorábban hétfőn hívhatja össze az első tanácskozást.

A Fővárosi Választási Bizottság mai ülésén megállapíthatja a kompenzációs listás eredményt, majd átadhatják a megbízóleveleket. A jogszabályban biztosított háromnapos jogorvoslati határidő leteltével a főpolgármesternek négy nappal az ülés előtt kell kiküldenie a meghívókat.
Jövő héten felállhat a Fővárosi Közgyűlés
A lap úgy tudja, hogy az alakuló ülésen, az eskütétel után megválasztják a főpolgármester-helyetteseket is, akiket Tarlós István korábban megnevezett: a közgyűlés tagjai közül újra a KDNP-s Bagdy Gábort, míg külsősként továbbra is Szeneczey Balázst, illetve egy eddigi fideszes fővárosi képviselőt, Szalay-Bobrovniczky Alexandrát.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke tegnap bejelentette: november 9-én országosan tizenegy településen tartanak megismételt önkormányzati választást, míg további 23 helyen időközi voksolást kell kiírni, a jogi határidők betartásával, jövő év elejére.

www.mno.hu