Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Jubilál a Keveháza utcai Idősek Klubja

Újbuda   |   2018, október 19 - 13:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ünnepi műsorral és pezsgős koccintással ünnepelték a dolgozók és a tagok a Keveháza utcai Idősek Klubja 30. születésnapját.

– Az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) elődje 1986-ban jött létre, majd rövid időn belül nyolc idősek ellátását és gondozását biztosító intézményt hozott létre – mondta a Keveháza utcai Idősek Klubja 30. születésnapja alkalmából Szepesfalvyné Magassy Márta, az USZOSZ vezetője. Hozzátette: a hálózatnak van olyan tagja, aki húsz esztendeje rendszeres jár a foglalkozásokra, naponta látogatja a helyiségeket, beszélget, kártyázik. A klubok programjai között vannak kézműves,
versmondó és mozgáskurzusok. Jelenleg hat idősek klubja működik a kerületben, ezek közül a Keveháza utcai már harmincéves, míg a Demens Idősek Klubja jövőre lesz ötesztendős. Szepesfalvyné Magassy Márta nyolc éve vezeti a Keveháza utcai intézményt, amelynek fókuszában – a többiéhez hasonlóan – az aktív és boldog időskor áll. Az ünnepségen Győrffyné Molnár Ilona, Újbuda Önkormányzata Humánszolgálati Igazgatóságának vezetője is részt vett. – A kerületben az 1980-as évek második felében felismerték, hogy a bölcsődések száma csökkent, így a meglévő épületeket idősek foglalkoztatására alkalmas helyiségekké alakították át – mondta. Ezt követően hozták létre az idén tízéves Újbuda 60+ Programot, amelynek havi közel 300 foglalkozásán ma már 20 ezren vesznek részt. Ezt az önkormányzat teszi lehetővé a helyiségek és gyakran a szükséges eszközök biztosításával. A Keveháza utcai rendezvényen hangsúlyozták, hogy a tagoknak „mindenük megvan” a szórakozáshoz, kirándulnak, a közeli Bikás parkban nordic walkingoznak, társasoznak. Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő az idén jubiláló klubok közül kiemelte a Keveháza utcait, mivel itt van a legtöbb olyan program, amely a mozgásra fekteti a legnagyobb hangsúlyt. A tagok különösen szeretik a táncos mulatságokat. A születésnapon a klubtagok és a dolgozók szavaltak, Máté Péter televízióról vetített zenéjére énekeltek. A beszédekben elhangzott: sok olyan szépkorú van, aki a kirándulásokat részesíti előnyben, mások viszont a kézműves foglalkozásokon vesznek szívesebben részt. Erről tanúskodtak a falat díszítő apróságok, kézműves alkotások is.

Harmincéves lett a Gazdagréti Nyugdíjas Klub is. Szeptember 20-án a közösségi ház nagytermében tartott eseményen részt vett Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester, Szepesfalvyné Magassy Márta, az USZOSZ vezetője, valamint Kerékgyártó Gábor önkormányzati képviselő is. A kerületet képviselő vezetők ajándékokat vittek a nyugdíjasoknak, akik ezt saját készítésű meglepetésekkel viszonozták. Nem hiányzott a születésnapi torta és a pezsgő sem, a múltidéző fényképes bemutatókon pedig azokról az egykori társakról is megemlékeztek, akik már nem lehettek az ünneplők között. Geréb Gerdától, a Gazdagréti Nyugdíjas Klub nappali ellátás vezetőjétől megtudtuk, hogy az utóbbi időszakban kifestették a helyiségeket, és új informatikai eszközökkel várják az internetező nyugdíjasokat. A klubtagok összetartó közösségként segítik egymást a hétköznapokban is.


T. K.