Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Jubileumi köznevelési konferencia volt a kerületben

Újbuda   |   2017, november 30 - 17:52Nyomtatóbarát változatSend by email

Tízedik alkalommal rendeztek köznevelési konferenciát a kerületben. A rendezvény idén a tehetséggondozásra fókuszált.

A Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak előadásával kezdődött a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartott köznevelési konferencia. A szakmai találkozót tizedszer rendezték meg a kerületben. - A jubileum annak bizonyítéka, hogy a kerületben dolgozó pedagógusok munkáját az önkormányzat igyekszik támogatni - mondta Hoffmann Tamás polgármester, aki szerint a pedagógusi pálya megbecsülése is folyamatos javul. Újbuda minden évben jelentős összeget szán az oktatási intézmények felújítására, korszerűsítésére.

A jubileumi köznevelési konferencia idei témája a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek, tanulók nevelése, oktatása és a tehetséggondozás volt. A pedagógusok és határszakmákban dolgozó szakemberek, például pszichológusok közötti együttműködés jelentőségéről, a tehetségfejlesztésben rejlő lehetőségekről Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke beszélt. Szerinte gyakori jelenség, hogy a tehetséges gyerekek nem tanulmányi eredményeikkel tűnnek fel, sőt, bizonyos tantárgyakból kifejezetten gyengén teljesítenek. Ahhoz, hogy adottságaikat megfelelően kibontakoztassák, különböző pedagógiai módszerekre, pszichológiai tesztekre, adott esetben kiscsoportos foglalkozásokra van szükség – mondta.

T. K.