Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Kamera figyeli a lakóház kapuját

Újbuda   |   2014, augusztus 25 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Átadták az első társasházi kamerarendszert egy Saru utcai lakóépületben. A nagyjából 230 ezer forintos beruházás felét az önkormányzat állta. A betöréses lopások visszaszorítására nyáron hirdetett lakossági pályázatot Újbuda Önkormányzata; ezzel a bejáratot és a földszinti közlekedő útvonalakat szemmel tartó rendszert építhetnek ki kedvezményesen a lakóközösségek.

A Saru utcai társasház kamerarendszere négy kamerából és egy rögzítőből áll. A kamerák a fő- és hátsóbejáratot, valamint a földszinti lépcsőházat figyelik, a pincében elhelyezett szerkezet pedig napi 24 órában rögzíti azok képeit. A felvételekhez a lakók nem, csak a rendőrség férhet hozzá. A gép egy hónap után, amennyiben nem mentik le róla a képeket, felülírja a régebbi anyagokat.

A Saru utcai 230 ezer forintos beruházás felét az önkormányzat állta. Mivel elég sok bűneset van a környéken, közgyűlésünk már korábban megszavazta a fejlesztést, az pedig csupán szerencse, hogy közben elindult a pályázat is - mondta Tóth Ilona közös képviselő, aki Hoffmann Tamás polgármesternek mutatta be az elkészült kamerarendszert. A Karinthy Frigyes út közelében elhelyezkedő csendes zsákutca korábban ideális helyszín volt a betörőknek, ami a bűnügyi statisztikákban is érzékelhető. Az elmúlt harminc évben a társasház tizenhét lakásából tizenkettőbe törtek be, és több autót is elloptak a környékről.

Gyorgyevics Miklós önkormányzati képviselő szerint fontos a közbiztonság, ezért a rendőrség és a polgárőrség mellett a kerület a biztonsági rács programmal és a kamerapályázattal járul hozzá a lakók biztonságérzetének javításához. A Saru utcai lakók azt remélik, hogy a kamerák és a kihelyezett figyelmeztető táblák elrettentő erejűek lesznek.

T.D. - ÚjbudaTV