Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 17. vasárnap, Antal, Antónia

Karácsonyi vásárok Újbudán

Újbuda   |   2014, december 1 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kórusművekkel és egyházi köszöntővel nyílt meg advent első vasárnapján a karácsonyi vásár, az Allee-nál. Az önkormányzat évről-évre minőségi, kézműves portékát kínáló árusokat invitál a vásárra; a bevásárlóközpont melletti sétányon, házi finomságoktól kezdve ajándéktárgyakig, mindent megtalálni.

Karácsonyi énekekkel és adventi zsoltárokkal teremtett ünnepi hangulatot a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium gyerekkórusa a karácsonyi vásár megnyitóján. Hoffmann Tamás polgármester elmondta, idén két helyszínen, a Kőrösy József utcában és a Móricz Zsigmond körtéren is van vásár, az adventi időszakban pedig karácsonyi programok sora várja a kicsiket és nagyokat.

Az eseményen katolikus, református és evangélikus egyház képviselők mondtak adventi köszöntőt. Börcsök Árpád a Kelenföldi Szent Gellért plébánia diakónusa, Faragó Dávid az őrmezői református misszió lelkésze és Gáncs Tamás a kelenföldi evangélikus gyülekezet lelkésze arról beszélt, hogyan készítsék fel lelküket a hívek a megváltó eljövetelének ünnepére.

Végül a polgármester egy gombnyomással felkacsolta a kerület díszkivilágítását, majd az egyházi elöljárók meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját.

Vasárnap a Móricz Zsigmond körtéren is megnyílt a karácsonyi vásár. Ott Györfi Szabolcs testvér pálos szerzetes, Faragó Dávid az őrmezői református misszió lelkésze, valamint Bedecs Réka a kelenföldi evangélikus gyülekezet lelkésze mondott köszöntőt.

A hagyományos, házi ízeket kínáló standoknál - az erdélyi, faszénen sült kürtőskalácstól a zamatos pálinkákon át a füstölt sonkákig - minden olyan finomság megtalálható, amire az ünnepek alatt szükség lehet.

T.D. - ÚjbudaTV

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Sajtóközlemény  

Újbuda polgármestere feljelentést tett az EMMI frissen kinevezett helyettes államtitkárának korábbi ügyében

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.