Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Karinthy Márton hetvenéves

Újbuda   |   2019, szeptember 2 - 17:14
Nyomtatóbarát változatSend by email

Szeptember 1-jén ünnepelte hetvenedik születésnapját Karinthy Márton, a kerületben működő Karinthy Színház alapító igazgatója. A jeles alkalomból Hoffmann Tamás polgármester tortával köszöntötte az ünnepeltet, Újbuda díszpolgárát.

Karinthy Márton elsőként alapított magánszínházat Budán. Az 1982-ben alakult Hőköm Színpad 1988-ban, az egykori Haladás mozi helyén talált állandó játszóhelyre, és vette fel a Karinthy Színház nevet. Azóta alig telhetett el nap, hogy az alapító ne nézett volna be a színházba, és nem kezdődhetett úgy előadás, hogy ne lett volna jelen, amikor felgördül a függöny. Rendez a mai napig, sikerkönyvet írt, és töretlen munkájának köszönhetően a Karinthy Színház nemcsak Újbuda büszkeségévé vált, hanem Budapest kulturális térképének meghatározó eleme.

Idén színházában lepték meg kollégái, barátai, alkotótársai, hogy hetvenedik születésnapja alkalmából együtt ünnepeljenek. A közel kétórás műsorban az alapító írásain és pályatársai elbeszélésein keresztül mutatták be Karinthy Márton küzdelmes és tartalmas életútját, amely a színházi élet meghatározó személyiségévé emelte. Újbuda Önkormányzata születésnapi tortával kedveskedett Karinthy Mártonnak, amelyet Hoffmann Tamás polgármestere adott át az ünnepeltnek.

T. E.