Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Kárpátaljaiaknak szervezett adománygyűjtő akciót a Fidelitas

Újbuda   |   2015, július 9 - 14:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

1,2 millió forint összértékű adomány gyűlt össze a kárpátaljai magyarok számára az Újbudai Fidelitas által szervezett, május végén indított akcióban. A budafoki úti Fidesz Irodában július nyolcadikán tartott sajtótájékoztatót kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen Pál Sándor, az adományok külföldre juttatását végző Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke, valamint az ügyet támogató két államtitkár, Simicskó István és Czibere Károly is részt vett.

Az elmúlt időszakban folyamatosan riasztó hírek érkeztek Kárpátaljáról. A háborús állapotok, a magyarokat érintő sorozások mellett a helyi valuta árfolyama drasztikusan romlott, így a bérek értéke harmadára csökkent. Az alapvető élelmiszerek, a gáz és a villany ára az egekbe szökött, ami tovább fokozta a kárpátaljai magyarok kiszolgáltatottságát, és szinte lehetetlenné tette a családok megélhetését.

Úgy gondoltuk, ebben a helyzetben nekünk, anyaországi fiataloknak össze kell fognunk, és segítenünk kell az Ukrajnában élő magyar gyermekeknek, fiataloknak – jelentette ki a sajtótájékoztatón Szabó László, az Újbudai Fidelitas elnöke. Ennek érdekében a Fidelitas létrehozta a www.karpataljaert.hu és a www.karpataljaert.fidelitas.hu oldalakat, melyen október végéig bankkártyás vagy átutalásos módon lehet adakozni. Az összegyűlt pénzt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közreműködésével a Verecke Alapítványnak juttatják el, melyet a tervek szerint iskolai étkeztetésre fordítanak majd.

Haidar Norbert, az Újbudai Fidelitas választókerületi koordinátora elmondta, hogy a központi akciót kiegészítve az Újbudai Fidelitas tartós élelmiszer és pénzadomány gyűjtésbe kezdett, amely során június folyamán mintegy 1,2 millió forint összértékű adomány gyűlt össze. Az Újbudai Fidesz-KDNP Frakció adományából harminc darab, egyenként tizenöt kilogrammos tartós élelmiszereket és higiéniai szereket tartalmazó csomag készült, melyet Munkács és Ungvár Környéki településekre juttatnak el.

A RÉGIÓ játékkereskedés által felajánlott játékok megosztva, a korábban kerületi támogatásból felújított benei óvodába, illetve a Mezőváriban és a Hetyenben működő, fogyatékos gyermekeket fejlesztő intézményekbe kerülnek. Az utóbbi két intézmény egyenként ötvenezer forint pénzadományt is kap. A kerületben működő Salus Ortopédtechnikai Kft. ortopéd gyermekcipőkkel támogatta a kezdeményezést, amelyek kárpátaljai gyermekotthonokban élő árva gyermekekhez kerülnek.

Az adományok célba juttatását a Magyar Református Szeretetszolgálat végzi, amely az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta még aktívabb munkát végez a térségben. Legyen szó ételosztásról, épületfelújításról, vagy más infrastrukturális beruházásokról egyaránt.

A kerekasztal-beszélgetés során Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke fotókkal és videókkal illusztrálva részletesen beszámolt a jelenlegi kárpátaljai helyzetről, és a szervezet munkájáról.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár - aki kinevezése előtt hosszú éveken keresztül a szeretetszolgálat munkatársa volt - az állami, kormányzati szinten nyújtott segítségadásról beszélt, amely során többek között egy százhuszonhat tonnás segélyszállítmányt indítottak útjára június elején. A nyolc kamionból álló konvoj fele Kárpátaljára, a másik fele a Kárpátokon túli területekre szállított főként gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket.

Simicskó István sportért felelős államtitkár örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Újbuda fiataljai mennyire kitettek magukért, és egy olyan gyűjtést szerveztek, amellyel valóban komoly segítséget tudnak nyújtani a kárpátaljai magyar gyermekeknek.

HL