Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Képes kiadvány ismerteti a Senior Ünnepet

Újbuda   |   2014, június 10 - 16:17
Nyomtatóbarát változatSend by email

Senior ünnep 2013 címmel mutatta be kiadványát az Újbudai Kulturális Intézet (KULTI) a MU Színházban. A kötet a Kongresszusi Központban tartott nemzetközi összművészeti idősfesztivál és más idősprogramok képeit gyűjti egybe. A bemutatón színpadra léptek az eddigi szenior ki mit tud-ok legsikeresebb előadói, felidézve az Újbudán indult program sikertörténetét.

A senior színjátszást az Őrmezei Tarka Színpad honosította meg a kerületben. Sikereik, népszerűségük, nemzetközi turnéik és díjaik másoknak is kedvet adtak a szerepléshez és Senior Ki Mit Tud? néven 2008-ban - ismeretlen műfajként - új program indult, majd lett sikeres Újbudán. A tehetségkutatón kezdetben előadóként léptek fel idősek, később azonban kreatív művészeti kategóriában is bemutatkoztak. A megmérettetésen vers-és prózamondás, népdal, műdal, opera, operett és musical, humor, néptánc, szalontánc, hangszeres zene és kórus kategóriákban is indulhattak.

A kétévente tartott találkozóra jelentkezők köre egyre bővült, míg végül a senior tehetségkutató 2013-ban elérte csúcspontját. A Kongresszusi központban tartott döntőbe 59-en jutottak, és a verseny összlétszáma is háromszorosa volt a kezdetinek. Jelentkezők érkeztek Újbuda testvérvárosaiból is, akikkel együtt 200-nál is több résztvevője volt a fesztivállá alakult eseménynek.

A most kiadott képes album a Senior Ki mit tud? hat évét mutatja be, felvillantva a szereplők életútját és az eddigi eseményeket. Arról mesél, hogy hogyan lehet az időskort valódi tartalommal megtölteni – mondta a KULTI igazgatója, Preisinger Éva. Úgy véli, aki egyszer részt vett a találkozón, biztosan visszatér. A főszervező Újbuda büszkeségének nevezte a biennálét, mivel szerinte nem sok kerület dicsekedhet ekkora rendezvénnyel az időseknek szervezett kulturális, rekreációs területen.

A kiadványban a Senior Alkotóházról is szó van; az önkormányzati támogatással működő program során idős alkotók vehetnek részt nyári művésztáborokban.

Molnár László alpolgármester szerint minden támogatást megérdemel a nyugdíjasoknak szóló kezdeményezés. – A legtöbben azért jelentkeznek, hogy amit nem sikerült megvalósítaniuk aktív éveikben, azt most bepótolják. Soha nincs késő elkezdeni azzal foglalkozni, amit szeretünk – mondta.

Köllő Miklós, a Tarka Színpad főrendezője szerint a siker titka nem a versenyszellem, hanem az egymás iránti érdeklődés. – Itt mindenki őszintén örült a másik sikerének, és annak, hogy megismerhették egymást – tette hozzá a direktor, aki szerint ezért is változtatták a program nevét Senior Ünnepre.

T.D. - ÚjbudaTV

Képes kiadvány ismerteti a Senior Ünnepet