Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Kérdőívet indítanak az új Albertfalva megállóról

Újbuda   |   2021, december 3 - 18:44
Nyomtatóbarát változatSend by email

Albertfalva már most is létező vasúti megállóhely, de az itt egymás mellett haladó székesfehérvári (30a) és pusztaszabolcsi (40a) vonalak közül csak az előbbiek vágányai mellett vannak peronok, viszont az utóbbiaknál lenne igazán szükség rájuk.

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia (https://budapestvasut2040.hu/) az elővárosi vonatok számának emeléséhez a két, Érd városától párhuzamos vonalon olyan összehangolt közlekedési rendet vázol fel, amely lényegében a vonatok sebesség szerinti szétosztásán alapul. Ehhez Albertfalván új megálló kell, hogy az elővárosi személyvonatok a 40a vonalon tudjanak majd itt megállni.
A BFK a MÁV-val együttműködésben kezdi meg az új megálló tervezését. A megálló akadálymentes lesz, lift és új peron is készül, és a vasút mindkét oldalára kerülnek kerékpártárolók. Vizsgálat alatt van a P+R és K+R (Kiss and Ride - rövid várakozási idejű) parkoló kialakítása, de ezek elhelyezéséről még végleges döntés nem született.
Kiemelt figyelmet fordítunk a környék zöldfelületeinek megóvására. A fejlesztés célja az is, hogy a Fehérvári úti villamosokhoz egyszerűen lehessen innen eljutni, mert ez az átszállás kulcsfontosságú a Budai Fonódó villamos és az elővárosi vonatok között. A megálló még hangsúlyosabb szerepet fog kapni a Déli Körvasút elkészülte után, amikor innen vonattal nemcsak a Déli pályaudvar felé lehet sűrűn eljutni majd, de a Déli Körvasúton át Pestre is az új megállókba és Kőbányára, a távlatban tervezett vasúti alagút utáni forgalmi rendről nem is beszélve, amikor innen átszállás nélkül a Nyugati pályaudvar is elérhető lesz majd.
Kérdőívünkben minden érintett visszajelzését várjuk, hogy az új megállót ki hogyan, milyen sűrűn használná, milyen járműről mire szállna ott át, milyen szolgáltatásokat igényel az adott helyszínen. Megkérdezzük azt is, hogy mekkora P+R parkolót tartanának jónak az érintettek. Ahogy minden felmérésünknél, most is rendelkezésre áll szabad felület tetszőleges javaslat, észrevétel megfogalmazására.
Információk a projektről és a többi tervezett új vasúti megállóról Budapesten:
Köszönjük, ha kitöltöd a kérdőívet!