– Szokta mondani, hogy a véletlen csinált önből gyógypedagógust. Hogyan történt ez?
Miskolcon születtem, ott is jártam iskolába. Húszéves koromban a tanárképző főiskoláról ki kellett menni tanítani a pedagógushiány miatt. Így kerültem Tornanádaskára, noha még nem sok fogalmam volt a speciális nevelést igénylő gyerekekről. Bár középiskolás koromban gyakran járt hozzánk egy ismerősünk, akit ma már autistának neveznék. Húgommal olvastunk, rajzoltunk neki, ám nem gondoltam, hogy erre a pályára lépek. A kultúra, a közművelődés és a néprajz is vonzott, ilyen végzettséget is szereztem a szakirányú képzések mellett, de úgy hozta az élet, hogy mindig a gyógypedagógiánál kötöttem ki.
– Miként indult a pályája?
A diploma megszerzése után Miskolcon egy kisegítő iskolába kerültem. Amikor férjem, Paláncz Ferenc színész a Győri Nemzeti Színház tagja lett, a XI. kerületben a Kisegítő Iskola Továbbképző Tagozatánál kezdtem dolgozni, ez volt a mostani szakiskola egyik elődje.
Mikor lett önből igazgatónő és milyen elismeréseket kapott?
Harminc éve vettem át az intézmény vezetését. A mesterpedagógus címet Újbudán másodikként nyertem el 1998-ban, 2004-ben lettem kiváló intézményvezető. 2014-ben megkaptam a Magyar Arany Érdemkeresztet, majd idén az Apáczai Csere János-díjat. A Bárczy István-díjra Újbuda Önkormányzata terjesztett fel, ezt minden évben a 25 legkiválóbb budapesti pedagógusnak ítélik oda. Az iskolát pedig a Budapest Közoktatásáért díjjal tüntették ki korábban.
– Mennyi ideig vannak ma itt a tanulók?
Nyolcadik osztály után kerülnek hozzánk a sajátos nevelési igényű fiatalok. Az előkészítő osztályban kiderül, milyen szakma elsajátítására alkalmasak az itt választható tizenötből, de természetesen az ő igényüket is figyelembe vesszük, így alakul ki, hogy mit tanulnak majd. A részszakképesítés ideje kettőkét, a teljesé pedig négy év, általában három–-öt évet járnak hozzánk a diákok. Ha életkoruk megengedi, és igénylik, második szakmát is tanulhatnak. A képzési rendszerünk rugalmas, aki nem tud teljesíteni a választott szakmájában, az másikra válthat.
A sikeres neveléshez profi pedagógusok is kellenek.
A közismereti tantárgyakat csak gyógypedagógusok taníthatják, de ők is mind több diplomás szakemberek, ha kell, segítenek a szakmai elméleti oktatásban is. Olyan tanárok dolgoznak itt, akik képesek rengeteg szeretetet és odafigyelést adni a diákoknak, miközben a feladatuk is sokkal több, mint egy átlagos szakképzési intézményben.
- A diákok milyen elismeréseket szereztek az elmúlt években?
Ha az általunk oktatott szakmákban országos versenyt hirdetnek, és van alkalmas tanulónk, akkor ott a helyünk. Parkgondozóink, virágkötőink, textileseink, számítógépes adatrögzítőink nagyon szép eredményeket értek el az elmúlt időszakban. Sportéletünk is nagyon aktív és sikeres. A kerületi középiskolák versenyein rendszeresen részt veszünk, és nagyon jó eredményeket érnek el diákjaink is.
– A sok kitüntetés, a fél évszázados gyógypedagógusi, harmincéves igazgatói múlt után milyen célok motiválják még?
Gyerekkorom óta mindig újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé. Szoktam a kollégáimnak mondani, hogy addig nem halhatok meg, amíg az SNI-s szakképzést olyan szintre nem fejlesztjük, amilyent megérdemelnek a gyerekek. Sok helyen tanulmányoztam más képzési rendszereket, még valóban sok feladat áll előttünk. Kidolgoztam egy programot is az európai országokban látottak alapján, szeretném, ha ezt megvalósíthatnánk. A szakmai tudás, az innovatív tantestület megvan hozzá, már csak a felsőbb támogatás hiányzik.
(D. B. S.)
|
|
