A helyi civilek hatékony közreműködésével az önkormányzat az elmúlt évben egyebek közt elérte, hogy a volt ÉMI-telekre tervezett Buda Gardens fejlesztője elfogadja a civilek javaslatát, miszerint keretes helyett fésűs szerkezetű épületet hozzanak létre. Ez azért előnyös, mert így az irodaház zöldfelületei a játszótértől nem elzártan, hanem azzal vizuálisan összekötve jönnek majd létre.
Emellett a fejlesztő vállalta, hogy az önkormányzat rendelkezésére bocsát az épület földszintjén egy közösségi térként szolgáló „baba-mama-papa” termet, a Diószegi utca menti sétányt közhasználatra átadja, a közösség számára elérhető funkciókat helyez az irodaház utcafrontjára (kávézó, étterem stb.), valamint hozzájárul a játszótér korszerűsítéséhez.
Az önkormányzati tárgyalások eredményeként a korábbi tervekhez képest 40 százalékkal mérséklődött a beépíthetőség (a szintterületi mutató 3,0-ról 1,8-ra csökkent, vagyis 38 ezer négyzetméter helyett csupán 23 ezer négyzetméter építése lehetséges). A minimális zöldfelület aránya viszont 20-ról 35 százalékra nőtt, a Gesztenyés játszótér és az irodaház közötti távolság 13 méterről 23 méterre bővült, védve ezzel a fák gyökereit.
Az építkezés várhatóan 2021 második felében indulhat meg, az önkormányzat célja, hogy ez a lehető legkisebb mértékben zavarja a helyiek mindennapjait. Az építési engedélyt a kormányhivatal fogja kiadni, de a kerület vezetése továbbra is figyelemmel kíséri a beruházást.
Az önkormányzat nevében Orosz Anna alpolgármester Facebook-oldalán köszönte meg minden szakértőnek, civilnek, szentimrevárosinak az észrevételeit; mint kifejtette, ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Diószegi utcában sok év múlva is szívesen töltsék szabadidejüket az emberek.
Újbuda