Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kísérletező kedvű keramikusok a B32-ben

Újbuda   |   2019, december 20 - 11:02Nyomtatóbarát változatSend by email

Borsódy Eszter, Diós Gabriella és Ujj Zsuzsa kerámiaművészek Tűzijátékok című közös tárlatán klasszikus edények, csészék mellett organikus porcelán- és kerámiatárgyakat is láthatnak az érdeklődők.

Az alkotók az elmúlt években több alkalommal is szerepeltek csoportos kiállításokon, karakteres és jól felismerhető munkáik sokszínűen mutatják be a kortárs kerámiaművészet új technikáit. Mindhárman szeretnek kísérletezni: Diós Gabriella és Ujj Zsuzsa elsősorban a porcelánnal, Borsódy Eszter kerámiával foglalkozik, műveiket eltérő szellemiséggel és szimbólumrendszerrel formálják meg.
A B32-ben december 12. óta látható tárlatuk témája a tűzijáték, amely egyszerre utal ünnepi alkalomra és a kerámiakészítés megkerülhetetlen szereplőjére, a tűzre. A művészek, mint mondják, mindig a „tűzzel játszanak”, jellemző rájuk a természeti alakzatok, jelenségek pontos megfigyelése és ábrázolása, tárgyaik végső kialakításába, kiégetésébe azonban már nehéz beleszólniuk. – A négy elem: a föld, a tűz, a levegő, a víz összetett hatása alakítja az agyagot a kiinduló ponttól a kész eredményig. Leginkább a tűz az, ami izgat minket, mert ez a legirányíthatatlanabb elem. Sajnos nem tudunk a kemencében ülni, amikor égnek a tárgyak, pedig ez lenne a legfőbb vágyunk – mondta lapunknak Diós Gabriella.
A közös kiállításra a művészek régóta készültek. Ujj Zsuzsa a Trezorba az elmúlt három év termését hozta el, ez egy tojás formájú edénysorozat. A szimbolikus karaktert, amely jelentheti az élet kezdetét is, szigorú funkcionális szempontok alapján dolgozta tovább: fedeles tartók, tányérok és állatlábú csészék is születtek a folyamat végén. Borsódy Eszter kerek tálkákat, gömb étkészleteket válogatott a tárlatra. Nem praktikus konyhai tárolók készítése volt a célja, hanem az autonóm tárgyalkotás, a használati eszközök új lehetőségeinek felfedezése. Diós Gabriella könnyed, nőies munkái között találhatók vázák, tálak, valamint növényeket, élőlényeket ábrázoló plasztikák. A galériában faliképeit is megmutatta, amelyek egyszerűbb vizuális világgal reflektálnak a kerámiáira.


K. G.