Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Kitűnően érettségiztek

Újbuda   |   2015, július 7 - 15:44
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hetvenöten érettségiztek kitűnőre az idén az újbudai gimnáziumokban és középiskolákban. Könyvjutalmat és oklevelet kaptak emlékül a legjobban teljesítő diákok. Az önkormányzat kerületi rendezvényére a Tranzit Art Café teraszán került sor június huszonkilencedikén.

Június 26-án értek véget a közép szintű szóbeli vizsgák, és ezzel lezárult a tavaszi érettségi szezon. Juhász Anrdást, az Újbudai József Attila Gimnázium igazgatóját arról faggattuk, hogy lehet a mai diákokat kimagasló teljesítményre sarkallni. – Tudomásul kell venni, hogy nagyon sokféle hatás éri a gyerekeket, és fel kell mérni, hogy honnan kaphatunk még segítséget. Akár a szülők, akár a kortárs csoportok, akár az iskolán kívül tanító kollégák komoly motivációval tudnak szolgálni. Meg kell találni az utat a gyerek felé és utána le lehet velük hozatni a csillagokat. Nem könnyű megtalálni, de azért a kollégáimnak általában szokott sikerülni – mesélte Juhász András.

A felsőoktatásba jelentkezőknek érdemes még a július 9-i határidőre figyelniük. Eddig lehet ugyanis a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban. A ponthatárokat július huszonharmadikán hozzák nyilvánosságra.

HL