Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Klimt-domborművet találhattak Budapesten

Újbuda   |   2019, január 16 - 12:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Feltehetően egy eddig ismeretlen, Gustav Klimt által készített domborművet találtak Budapesten. Az Ehrbar osztrák zongorakészítő magyarországi képviseletének dísztábláját a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén mutatták be.

A magántulajdonban lévő reliefet Selmeczi György belsőépítész, látványtervező fedezte fel másfél évvel ezelőtt egy nagykörúti lakásban, amely korábban zongoraszalonként működött. A kép száz éve ugyanazon a falon lógott - hangsúlyozta Selmeczi György az egyesület keddi közgyűlésén.
A kutatását a domborművön olvasható cím alapján indította el. A arannyal, szabadkézzel festett gipsz dombormű keletkezési éve 1890 és 1892 közé tehető.
Vizsgálódása alapján az alkotás tervezője, a domborművön látható Apolló-relief alkotója és megrajzolója Gustav Klimt (1862-1918) volt. A plasztikát Gustav Klimt fiatalabb testvére, Georg, esetleg másik öccse, az 1892-ben elhunyt Ernst készíthette el, feltehetően Gustav közreműködésével.
Feltételezése szerint a dombormű a 19. századi osztrák Ehrbar zongoragyár magyarországi képviseletének megrendelésére készült az 1896-os millenniumi ünnepségekre. Mint elmondta, a sík, dísztelen felületek és a tipográfia jellegzetességei tanúskodnak arról, hogy korai szecessziós műről van szó.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendkívül magas művészi értéket hordozó relief is gipszből készült, mint Klimt egy későbbi alkotása, a Beethoven-fríz, valamint az Ehrbar-relief elkészítésénél is aranyat használt, amely meghatározta Klimt későbbi alkotói korszakát.
Kifejtette, hogy a kompozíciós hasonlóságokon túl sikerült rátalálni néhány díszítő motívumra is Gustav Klimt munkásságában, amelyeket jellemzően ő használt és a reliefen is szerepelnek: ilyenek többek között a hullámvonal, a babérfüzér és a domborművön látható líra.
Hangsúlyozta, hogy a relief előkerülése és kutatása árnyalja a Gustav Klimtről alkotott képet, a mű új kutatási irányokat nyithat meg az előkerült adatok alapján - tette hozzá a belsőépítész.

MTI