Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Közmeghallgatás volt a kerületben

Újbuda   |   2014, december 8 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Közmeghallgatást tartott Újbuda Önkormányzata az elmúlt héten. A fórumon elsősorban közrenddel és közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre vártak választ a kerület vezetőitől a megjelentek. Az érintettek írásban is választ kaptak kérdéseikre.

Újbuda polgármestere éves beszámolójában elmondta, a 4-es metróval kapcsolatos, hátrahagyott rendetlenség megszűnt a kerületben, az 1-es villamos vonalhosszabbításának munkálatai a Fehérvári útig értek. - A Bikás park félmilliárdos fejlesztése nagyjából lezárult, a BUBI kerületi dokkolói elkészültek, a közbringa rendszer pedig működőképes. A Móricz Zsigmond körtéri Gomba is felépült, galériák nyíltak és újultak meg a Bartók Béla úton, amellyel megvalósult a Kulturális Városközpont projekt – mondta. A polgármester hangsúlyozta, a 4-es metró indulása óta jelentősen csökkent a felszíni buszforgalom, ezzel pedig enyhült a kerületi közlekedés túlterhelése is. Hozzátette: március elején buszjárat átrendezés várható, amellyel kapcsolatban kikérik a véleményt és tolmácsolják azt a BKK felé. Hoffmann Tamás azt is elmondta, hogy az ésszerű és hatékony gazdálkodásnak köszönhetően az önkormányzat vagyona várhatóan az év végi fordulónapon a tavalyi 65,2 milliárdról 69 milliárd forintra nőhet. Ebből a kerület több mint 52,6 milliárdos ingatlanvagyonnal rendelkezik, amely az elmúlt évben 800 millió forinttal növekedett. Ebből - kormányzati hozzájárulással – több épület újult meg.

Berki Antal rendőrkapitány beszámolójában azt emelte ki, hogy a négy városrészben megnyitott körzeti megbízotti irodákkal meghonosították a közösségi rendőrség gyakorlatát. - A helyi irodákban a lakók személyesen kérhetnek segítséget a rendőröktől – mondta. Hozzátette: a kerület térfigyelő kamera hálózata rengeteget fejlődött idén és a következő évben is folytatódik a korszerűsítés.

A gazdagrétiek panasza a közlekedéshez kapcsolódott; úgy vélik gyakorlatban is beigazolódott, hogy rossz ötlet volt a 153-as busz útvonalának módosítása. Szerintük a járat feleslegesen tesz nagy kerülőket, bonyolítva és hosszabbítva ezzel a lakótelepen élők városba jutását. - A 153-as nincs összehangolva más járatokkal, így nem ritka a félórás várakozási idő sem – állapította meg az egyik felszólaló, akinek a polgármester elmondta, minden közlekedési feladat a BKK hatáskörébe tartozik.

Volt aki szerint a sasadi Rubin Hotel körüli parkolónál hatalmas a káosz: kevés a hely, rengeteg az autó, lehetetlenné vált a közlekedés, a forgalom pedig zavarja az ott élőket. A helyiek úgy vélik, a közeli Harasztos út állapota kritikus, közepe megsüllyedt, az irodaház környékén pedig száguldoznak az autók. A lakók szerint a zűrzavart fokozza, hogy a környék közlekedési táblái is ellentmondóak. A polgármester elmondta, az utakat meghatározott sorrendben újítják fel, a jelzőtáblák kezelése pedig a BKK jogkörébe tartozik. Büki László városüzemeltetési igazgató szerint átfogó megoldást kell találni a problémára, ezért a közlekedési táblák vizsgálatával együtt felmérik a területet.

Más azt kifogásolta, hogy Gazdagrét alján a Szurdok utca 1. szám alatti „zsebkendőnyi” területre ökoház épül. A lakók szerint a hatszintes épület túl nagy, túlterheli a környéket, nem beszélve az építkezés okozta felfordulásról.

A Bocskai út forgalomcsillapítását és a fasor visszaállítását kérte a lakók egészségének védelmében egy helyi közösség képviselője. - Hivatalos mérések szerint ugyanis a Kosztolányi Dezső tér levegője a legszennyezettebb Budapesten. Naponta 30 ezer autó és 1000 autóbusz füstöl végig a többsávos útkereszteződésben, így igencsak ironikus, hogy egy fővárosi rendelet szerint a Bocskai út kiemelt zöld terület – mondta a felszólaló.

Hoffmann Tamás elmondta, naponta 60 ezer autó megy át a kerületen, az átmenő forgalom csökkentése ezért budapesti szintű rendezést igényel. A polgármester megígérte, hogy nem lesz P+R parkoló a környéken, a Bocskai út tervezett felújítása pedig hamarosan megkezdődik.

T.D. - ÚjbudaTV