Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Közös kampányt indított a BKK és a Mosoly Alapítvány

Újbuda   |   2018, szeptember 6 - 14:32
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Budapesti Közlekedési Központ Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával a szeptember 5-én indult egyhónapos „Még a villamos is mosolyog” kampánnyal segíti az Mosoly Alapítványt, céljai elérésében. Azaz az orvosi kezelést kiegészítő, hiánypótló terápiát szeretnék közelebb vinni az emberekhez. Az ügyfeleknek lehetőségük van a 13 BKK ügyfélcentrumban elhelyezett perselyekbe adományokkal segíteni a beteg gyermekek gyógyulását.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az esemény sajtótájékoztatóján tartott beszédében elmondta, hogy csak az a város lehet sikeres, amelyben jó gyermeknek lenni, ezért Budapest városvezetése arra törekszik, hogy ez meg is valósuljon. Ennek érdekében több, a családokat támogató kezdeményezést támogat a főváros. Különösen fontos ez a betegséggel küzdő gyermekek esetében.

A BKK vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán kiemelte, hogy a villamosokon megjelenő mosoly arra figyelmeztet, hogy nap mint nap tudatosan figyeljünk egymásra, különösen azokra, akik valamiben hiányt szenvednek. Kiemelte, a hasonló akciókkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a főváros közlekedésszervezése nem csak technikai kihívás, az emberségről, a mindennapok élhetőbbé tételéről is szól.

A kezdeményezés alapját adó Mosoly Alapítvány vezetője, Adorján Katalin elmondta, a kampány segít abban, hogy beszélhessünk a beteg gyerekek lelki gyógyításának fontosságáról, hiszen az jelentősen hozzájárul a fizikai gyógyulásukhoz. A gyerekek a mese, a zene, a mozgás és a rajz nyelvén üzennek fájdalmaikról, félelmeikről, és a terápiákon képessé válnak a betegség okozta trauma feldolgozására. Az alapítvány vezetője hozzátette, minden gyermeknek van egy története, és nem tudhatjuk, hogy a villamoson velünk szemben ülő kisgyerek mosolya mögött milyen történet bújik meg. Az alapítvány célja, hogy a terápiáikon részt vett beteg gyerekek idővel ugyanúgy mosolyogjanak, mint egészséges társaik.

A Mosoly-terápiák célja, hogy a gyermekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, készek legyenek a kórházi kezelések befogadására, lélekben megerősödve, feszültségmentesen kezdjék a testi gyógyulás folyamatát. Egy betegség különösen kiszolgáltatottá tesz egy gyermeket. A Mosoly Alapítvány, a BKK és a JCDecaux a „Még a villamos is mosolyog” kampánnyal igyekszik tudatosítani az emberekben, mennyire fontos az élet minden területén figyelni a gyermekekre, nem csupán akkor, amikor betegek.

A BKK a kampány során, a járműveken felhívja a figyelmet az alapítvány munkájára és Mosoly-terápián részt vett gyermekeket mutat be, akik ugyanúgy mosolyognak a világra, mint olyan társaik, akik ilyen komoly betegségen nem estek át. A kampány ideje alatt a BKK 13 ügyfélcentrumába leplombált perselyeket (műanyag urna) helyez ki, melyek segítségével adományt gyűjt a Mosoly Alapítvány számára. A persely mellett található mosolygó arcot ábrázoló matricák szabadon elvihetők.