Szombaton az Újpest elleni mérkőzéssel indul az idei versenynaptár a Kondorosi úton. -Szurkolóink már várják, hogy a fiúkat újra akció közben lássák. Szerencsére mindenki egészséges, kipihent – hangsúlyozta Becsey Péter sportigazgató.
A sportesemény várhatóan telt házas lesz, hiszen Újbuda egyre inkább magáénak érzi a vízilabdát. A klub kilenc korosztályban mintegy kétszáz gyerekkel foglalkozik.
Becsey szerint csapatának a rájátszás elérése a cél tavasszal. Ennek az útnak az első állomása az Újpest elleni hazai meccs, amelyet január 17-én egy rangadó követ: a csapat Szolnokon játszik a tabella vezetője ellen. - Mivel nemzetközi porondon már nem vagyunk érdekeltek, az OSC most teljes energiájával a bajnokságra koncentrál, és nem titok, hogy májusban döntőt akarunk játszani a rájátszásban – tette hozzá a sportigazgató.
Az A-Híd-OSC-Újbuda 11 lejátszott mérkőzés után 10 győzelemmel, 30 ponttal az OB I. második helyén található, három ponttal a Szolnok mögött, s két ponttal előzi meg az Egert.
![Lendületben az OSC – szombaton az Újpest ellen játszanak](https://www.ujbuda.hu/sites/default/files/styles/large/public/attachments/pictures/ujbudahu/2015_01/osc_ujbuda-photo2.jpg?itok=f4Xd5qy_)