Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Lezárult az 50 év felettieket segítő nemzetközi program

Újbuda   |   2014, november 13 - 23:53
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kétéves munka után lezárult az ötven év felettiek munkahelymegtartását és munkaerőpiaci reintegrációját célul kitűző Senior Capital Program. Az Újbuda vezetésével lezajlott projekt zárókonferenciáján bemutatták a magyar, szlovén, lengyel, osztrák, német és olasz partnerségben megvalósult szakmai gyakorlati programokat.

Újbuda Önkormányzata 2009-ben nyerte el az Európai Unió pályázata, a Quality Ageing – minőségi időskor projekt vezető partneri szerepét. A résztvevő önkormányzatok és kutatócsoportok a hároméves közös munka során arra kerestek választ, hogyan biztosítsanak teljes értékű életet a 60 év felettieknek Európában. A sikeres program után az önkormányzat újra eredményesen pályázott és a Senior Capital nemzetközi projekt vezetőjeként a humán tőke kiaknázására helyezte a hangsúlyt. Hoffmann Tamás a projekt sikeres zárásáról beszélt. Elmondta, hogy az 50 éven felüliek a legkiszolgáltatottabbak a munkaerőpiacon, sokan elvesztették munkájukat vagy váltanának, de a tudáshiány és az előítéletek miatt erre nincs lehetőségük. Az önkormányzat ezért olyan vállalatokkal működött együtt, amelyek segítették a célcsoportot. Újbuda az önmenedzselésben, az informatikai ismeretek bővítésében, a nyelvtudás fejlesztésében és mentálhigiénés programokkal támogatta a szeniorokat, hogy a korosztály versenyképes maradhasson a munkaerőpiacon.

Országonként más más kihívás elé néznek az 50 év felettiek, ezért a pilot programok során mindenhol a helyi adottságnak és igényeknek megfelelő válaszok születtek. A Csontváry Művészeti Udvarházban rendezett konferencián ezeket az eredményeket mutatták be. Ausztriában a korai nyugdíjazás elkerülése a cél: az idősödő munkavállalókat folyamatosan motiválni kell, hogy a vállalatok versenyképesek maradjanak. Szlovéniában az időskori vállalkozásban, valamint az aktív időskor megélésében látják a megoldást. Olaszországban az idősebb dolgozókkal kapcsolatos előítéletekre hívták fel a figyelmet, az érintetteknek pedig a projektmunkákat és önkéntességet ajánlottak. Németországban arra ösztönözték a munkaadókat, hogy képzésekkel segítsék és készítsék fel munkavállalóikat az aktív élet utáni évekre. A sztereotípiák visszaszorítására és az idősebb dolgozók megbecsülésé érdekében a partnerszervezetek többsége - Újbudához hasonlóan - képzéseket indított és felvette a kapcsolatot a potenciális munkáltatókkal.

Rákossy Balázs az NGM uniós források felhasználásáért felelős államtitkára arról beszélt, az időskor biztonságának és méltóságának megteremtése ugyan az állam feladata, de a növekvő átlagéletkor kihívást jelent az ellátórendszerek, az egészségügy és a nyugdíjrendszer számára. Figyelmeztetett, hogy míg a munkaképes korúak száma csökken az Európai Unióban, addig a 60 éven felülieké évente 2 millióval növekszik. - Ez a korosztály fontos szerepet tölt be a társadalomban, szükség van a munkájukra, tapasztalatukra, cél, hogy maradjanak a társadalom aktív résztvevői - mondta az államtitkár, aki szerint az idősek társadalma új erőforrásokat nyit az országnak.

Ne a kor legyen a kritérium - hívja fel a figyelmet a német partner filmjének címe, amely az idősekkel kapcsolatos társadalmi szemléletváltásra ösztönöz. Silke Marzluff projektmenedzser szerint a cégvezetőknek nem a munkavállalók korát kell nézniük, hanem erősségeiket, gyengeségeiket. Úgy véli, a nevezett korosztálynak informatikai és nyelvismereti hiányossága is van, a vállalkozások inkább koruk miatt nem merik felvenni őket. Ezen kívül az idősebbeknek magasabb bér is jár, ezért a munkahelyek inkább az olcsóbb fiatal munkaerőt választják. Silke Marzluff szerint fontos, hogy az idősek döntsenek arról, hogy dolgoznának, önkéntes munkát vállalnának, vagy inkább családjuknak szentelnék hátralévő éveiket.

Hoffmann Tamás polgármester elmondta, az önkormányzat mostantól saját finanszírozásban, Újbuda 50+ Program néven folytatja az ötven év felettiek támogatását, amelyhez egyre több szolgáltatást biztosítana az álláskereső szenioroknak. Hozzátette: - Újbuda továbbra is pályázik Európai Uniós forrásokra azért, hogy a programot bővítse.

T.D. - ÚjbudaTV