Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Makró világ

Újbuda   |   2019, október 3 - 12:26
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hoffmann Tamás polgármester október 2-án nyitotta meg a 60+ fotókör tagjának, Pálinkás Ferencnének a kiállítását a Bölcső utcai 60+ programközpontban.

Az idős hölgy 16 éve él a fővárosban, a fotókör egyik legaktívabb tagja, rendszeresen segíti szervező munkájával az amatőr fényképészek közösségének eseményeit.Hoffmann Tamás megnyitójában méltatta a 60+ fotókör tevékenységét. Pálinkás Ferencné munkáiról a polgármester elmondta, hogy a tárlaton az újbudai élővilág szépségeit mutatja be egy idős hölgy, aki mindössze négy éve kezdett fényképezéssel foglalkozni, de már több kiállításon megmutathatta tehetségét.

Pálinkás Ferencné lapunknak elmondta, hogy nagyon sokat jelent neki a 60+ fotókör közössége, rengeteget tanult itt. Sokszor nehezen tud járni, de mindent megtesz azért, hogy a kör rendezvényein, a fotós sétákon részt vehessen. A Baranya megyéből származó hölgy sokáig egyedül érezte magát a fővárosban, ez a közösség segítette őt abban, hogy beilleszkedjen, barátokra találjon, és egészségi állapota is sokat javult azóta.

A megnyitón a Weiner Leó Katolikus Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola és Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei adtak rövid koncertet. Az Idősek Világnapja alkalmából megnyílt Makró Világ című kiállítás egész októberben látható a Bölcső utcai 60+ programközpontban.

(Újbuda)