Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

Megjelent Szent Gellért püspök Értekezésének első hasonmás kiadása

Újbuda   |   2018, november 28 - 10:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Szent Gellért püspöknek az egyedüli megmaradt művét, a Deliberatioként ismert hittudományi munkáját mutatták be Temesváron fakszimile kiadásban, amelyet először jelentetnek meg ebben a formában.

A kiadvány a budapesti Pytheas Könyvmanufaktúra gondozásában jelent meg, bemutatóját november 27-én a temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban tartották. A kiadványt Pál József Csaba temesvári megyés püspök, Doina Hendre-Biro, a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár volt igazgatója és Claudiu Teodor Ariesan, a Temesvári Tudományegyetem docense méltatta.
Szent Gellértnek a Deliberatio Gerardi Moresauae ecclesiae episcopi supra hymnum trium puerorum (A marosi egyház püspökének, Gellértnek értekezése a három ifjú énekéről) című hittudományi kézirata a magyarországi latin nyelvű irodalom legrégibb maradványa Szent István király intelmei mellett. Az egykori püspök munkája befejezetlen, 1724-ben fedezték fel, majd először gróf Batthyány Ignác gyulafehérvári püspök adatta ki saját költségén 1790-ben.
Roos Márton temesvári nyugalmazott püspök a Vasárnap című erdélyi katolikus lapnak elmondta: fakszimile kiadásban még nem jelent meg a munka, amely most magas színvonalú, digitális technikával előállított, az eredetivel mindenben pontosan megegyező másolatként lát napvilágot. A művet a csanádi egyházmegye három jogutóda, a szeged-csanádi, a nagybecskereki és a temesvári egyházmegyék főpásztorai jelentették meg azzal a céllal, hogy az első vértanú püspök munkáját, személyiségét és korát még közelebb hozzák a ma emberéhez, a kutatókhoz. A nyugalmazott püspök emlékeztetett arra, hogy 2020-ban ünneplik a csanádi egyházmegye alapításának 990 éves évfordulóját, ennek a könyvnek a kiadása is része a tervezett ünnepségsorozatnak.
A kiadvány a müncheni Bajor Állami Könyvtár engedélyével jelent meg, ott őrzik ugyanis Szent Gellért munkájának egyedüli megmaradt nyomtatványát. Roos Márton elmondta: a 2020-as jubileumi ünnepség alkalmából a müncheni könyvtár tulajdonában levő kódexet is be szeretnék mutatni Temesváron, amire ígéretet kaptak a németországi intézménytől.

MTI/Újbuda

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orgonák éjszakája a 4-es metróban  

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.