Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 2. hétfő, Lehel

Megújul a Vahot utcai rendelő

Újbuda   |   2021, július 20 - 07:58
Nyomtatóbarát változatSend by email

A következő hónapokban befejeződik a Vahot utcai rendelő teljes felújítása. A munkálatok alatt a rendelés zavartalanul üzemel.

A korábbi években már sikerült az épületegyüttes tetőszerkezetét rendbehozni, megújítani a fűtési és hűtési rendszert, és az akadálymenetes mosdó kialakítása is megtörtént. Legutóbbi a gyermekorvosi épületrészt alakították át, amelyben a védőnői szolgálat munkaszobái, az anyatejgyűjtő állomás, és személyzeti kiszolgáló helyiségek kaptak helyet.
A közel harminc évvel ezelőtt épült rendelő a most induló beruházás során is jelentős változásokon megy majd keresztül. Felújítják keleti lépcsőházat, a lépcső orsóterében új személyfelvonót létesítenek. Kiépítik a hűtést és fűtést végző egységek külső zajvédelmét, valamint felújítják a földszinti vizesblokkot.
Várhatóan 2021. augusztus végén, szeptember elején folytatódik a beruházás a nyugati lépcsőház felújításával, valamint a meglévő személyfelvonó cseréje mellett a rendelőket, közlekedő helyiségeket, és a tetőtéri vizesblokkot is renoválják majd. Befejezésként az épület középső földszinti traktusának védőnői szobáit, felújítását végzi el a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozó, összesen 766,71m² alapterületen. A kivitelezés alatt az épületben a rendelések folyamatosan zajlanak. A Humánszolgálati Igazgatóság az itt dolgozó orvosokkal egyeztetve úgy ütemezte a kivitelezést, hogy ez ne befolyásolja a betegellátást.
A beruházás keretein belül a közlekedők, rendelők és egyéb kiszolgáló egységek burkolatai, belső nyílászárói is kicserélésre kerülnek, az emeleti szinten személyzeti öltözőblokkot hoznak létre.
Ezzel a beruházással befejeződik az épület teljes, szakaszokban végzett felújítása, amelyre Újbuda önkormányzata 166 millió forintot biztosított, hogy az újbudaiak egészségügyi ellátása, kulturált, 21. századi környezetben folytatódhasson.
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Tájékoztatás a tanévkezdő csomag igényléséről  

Önkormányzati rendelet alapján minden olyan gyermek tanévkezdő csomagot kap, aki a XI. kerületben önkormányzati fenntartású óvodába újonnan iratkozik be, illetve Újbudán működő állami fenntartású iskolában kezdi meg az 1–4. évfolyamot 2021 szeptemberében.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.