Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Megújult a Bocskai út egy szakasza

Újbuda   |   2017, március 13 - 15:07Nyomtatóbarát változatSend by email

Befejeződött a Bocskai út Karolina út és a Fehérvári út közti szakaszának felújítása. A munkálatok során több mint egy kilométernyi útszakaszt építettek át, megújultak a forgalmi sávok, valamint az út mindkét oldalán a parkolófelületek, a buszsávok és a járdák is.

A Nagyszőlős utca és a Fehérvári út között végig - mindkét oldalon - a két-két forgalmi sáv mellett közös busz- és kerékpársávot alakítottak ki, valamint a Karolina út és a Nagyszőlős utca között a bal pályán egy 1,25 méter széles kerékpársáv is épült a Karolina út irányába. A felújítás során rendezték a parkolófelületeket is. A zöldfelületek rendezése során több mint száz díszfát és több mint ezer cserjét ültettek, valamint az útfelújítással érintett zöldfelületeken, összesen 12100 négyzetméteren tereprendezési, humuszolási és füvesítési feladatokat is elvégeztek.

A felújítás végeztével a Bocskai út-Zsombolyai utca csomópontban már lehetőség van balra kanyarodni a Zsombolyai utcába a Bocskai út városhatár felőli torkolatából, az újonnan kialakított balra kanyarodó sávon. Valamint a gyalogosok is biztonságosabban át tudnak kelni a csomópont keleti oldalára áthelyezett gyalogátkelőkön. Az útfelújítás ideje alatt a területen a vízvezeték rekonstrukciós munkákat is elvégezték.

 

Újbuda