Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Méhek nélkül nincs élet

Újbuda   |   2018, május 14 - 12:05
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az újbudai székhelyű Cser Kiadó kortárs északi regényeinek sorában idén jelent meg Maja Lunde A méhek története című műve Patat Bence fordításában. A norvég írónő a 25. Nemzetközi Könyvfesztiválra érkezett Budapestre, és kerületünkbe is ellátogatott.

Miért éppen a méhek?
Sokat beszélünk mostanában a globális felmelegedésről, a légszennyezettségről, a természet- és környezetrombolásról. A regény ötletét egy dokumentumfilm adta, amely a méhekről, illetve a kihalásuk veszélyeiről szólt. Ezek a rovarok nagyon fontosak, hiszen ők porozzák be a növényeinket, beleértve a zöldségek és a gyümölcsök virágait. Ha ők nincsenek, akkor nekünk sincs mit ennünk. A regény története három fő karakter köré szerveződik, az ő életük természetesen újabb és újabb témákat ad, hiszen a családjukon, illetve a gyerekeiken keresztül képet kaphatunk a környezetükről is. A könyv az ő körülményeikről, kapcsolataikról is szól.

Ahogy a méhekről is?
Igen. A méhek nagyon intenzíven kommunikálnak egymással. Beszélnek és táncolnak. Ha valaki látja őket, érzékelheti, milyen csodás ez a folyamat. Így van ez a többi rovar esetében is, miközben egyre többüket fenyegeti a kihalás Európában.

Minden mindennel összefügg?
A könyvben 1852 Angliájában William, a biológus és vetőmag-kereskedő hetek óta az ágyat nyomja. Úgy érzi, kutatóként kudarcot vallott, mentora elfordult tőle, és a boltja is üresen áll. A 2007-ben játszódó fejezetben az amerikai Ohióban járunk, ahol George, a méhész keményen küzd. A kínai színben már 2098-ban vagyunk. A méhek régen eltűntek a földről, Tao, a munkásnő a fák kézi beporzásán dolgozik, és minden vágya, hogy fia, Vej-Ven számára jobb életet teremtsen.

Ez egy disztópia?
Nem disztópiának és nem politikai üzenetnek szántam a könyvet. Ez egy regény. Az olvasók döntése, hogy disztópiaként vagy üzenetként értelmezik. Az irodalom szépsége egyebek közt abban rejlik, hogy az írói szándékon túl a közönség dönt a könyv mondanivalójáról és tartalmáról. A méhek történetét az emberi kapcsolatokról szóló regényként, klímaváltozásról szóló fikcióként, krimiként és misztikus történetként is lehet értelmezni.

Maja Lunde 1975-ben született Oslóban, forgatókönyvíróként, gyermek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként vált ismertté. A méhek története az első felnőtteknek szóló regénye, amely otthon és külföldön is nagy sikert aratott. Norvégiában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, Németországban 2017-ben a legkelendőbb könyv lett, több mint 350 000 eladott példánnyal. Eddig 32 nyelvre fordították le.


(T. K.)