Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Merjenek segítséget kérni!

Újbuda   |   2020, április 27 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ahogy eddig is, bárki fordulhat az Újbudai Humán Szolgáltató Központhoz, akinek szociális, párkapcsolati, gyermeknevelési, mentálhigiénés gondja van, vagy konfliktusban áll egy másik személlyel, intézménnyel. A jelenlegi kijárási korlátozás azonban új problémákat is felvethet. Kinek és hogyan segíthet a központ – erről kérdeztük Juhászné Csuka Csillát, az intézmény vezetőjét.

Milyen szakterületeken és milyen szakemberek segítségére számíthat, aki az Újbudai Humán Szolgáltató Központhoz fordul?

Családsegítőink, esetmenedzsereink a mindennapi életvitelben nyújtanak elsősorban segítséget. Probléma esetén rendelkezésre állnak pszichológusaink, családterapeutáink, jogászunk, valamint pszichiáterünk is.

A járványügyi helyzetben is folyamatos a munka?

A folyamatban lévő pszichológiai tanácsadások a járványügyi veszélyhelyzetben sem szakadtak meg, a pszichológus kollégák telefonon, indokolt esetben személyesen folytatják ezt a tevékenységet. Intézményünk megszakítás nélkül biztosítja az ügyfeleknek a pszichés támogatást. A szociális munkások rendszeresen kapcsolatot tartanak a családokkal, szükség esetén személyes látogatásokat is tesznek.

Az esetmenedzserek és családsegítők telefonos interjúkat készíttettek a jelenlegi helyzetre vonatkozóan, hogy felmérjék a családok szükségleteit. A speciális szolgáltatások, például a jogi, valamint az adósságkezelési tanácsadás, előzetes telefonos egyeztetést követően, továbbra is igénybe vehetők. A hatósági házi karanténban lévők munkaidőben információs vonalon érhetik el kollégáinkat. Továbbra is működtetjük a gyermekvédelmi jelzőrendszert, kiemelt figyelmet fordítunk a veszélyeztetett gyermekekre és családjaikra. Pszichológusaink telefonos konzultációkat tartanak már meglévő klienseknek, és néhány új kliensnek is. Bárki fordulhat hozzánk, aki egyedül érzi magát, nincs kivel beszélnie, nyomasztja a bezártság.

Milyen mentális változások fordulnak elő az izoláció következtében?

Az izoláció hatására felerősödhetnek már meglévő pszichés gondok, emellett a stressz szintjének növekedésével nagyobb esélye van a különböző hangulati zavarok (dep­resszió, szorongás) kialakulásának is. Ez a helyzet mindenkinek nehéz. Főleg mert új, nincsenek tapasztalataink, nincsenek megküzdési stratégiáink. A legtöbb családban a mostani veszélyhelyzet egyéni kríziseket eredményez: a munkahely elvesztése, a távoktatáshoz való alkalmazkodás nehézségei, a családon belüli konfliktusok – ez csak néhány következmény. Krízisállapotban az ember tudata beszűkül, nehezebben alkalmazkodik, nehezen talál új megoldásokat. A segítő beszélgetés, a mentálhigiénés segítségnyújtás ezért is olyan fontos.

Nagyon nehéz időszak ez minden korosztály számára. A gyerekeknek, fiataloknak például mivel kell szembenézniük?

Valóban nehéz időszak lehet ez a fiataloknak. Ezért is hívhatják ők is a lelkisegély-szolgálatunkat vagy a Kék Vonalat (116-111, ingyenesen hívható éjjel-nappal). A telefonos konzultációk során segítünk nekik átbeszélni a problémáikat, ventilálási felületet teremtünk nekik. Mivel a gondok sokfélék lehetnek, a megoldások is széles skálán mozoghatnak, lehetnek például relaxációs technikák, segítség a napi rutin megszervezésében, kognitív módszerek a szorongás és a feszültségek csökkentésére. Ha szükséges – és ha nyitottak rá –, tudunk konzultálni a szülőkkel is, hiszen a nehézségek sokszor csak a többi családtag bevonásával oldhatók meg.

Az idős korosztály a legveszélyeztetettebb minden szempontból. Velük kapcsolatban mire kell figyelni?

Az időskor előrehaladtával megjelenhet az élettér beszűkülése, a szociális kapcsolatok csökkenése. A mostani járványhelyzet csak ráerősít ezekre a folyamatokra. Az időseknél fokozódik a korábban is meglévő magányosságérzés, felszínre kerülnek az életük eseményei, azon kezdenek el töprengeni, mit kellett volna másképp tenni. Ez depresszív állapotokhoz vezethet. Szívesen beszélgetnek az életükről, és nagyon hálásak azért, ha valaki meghallgatja őket.

Aki úgy érzi, komoly pszichés gonddal küszködik, kihez fordulhat?

Az intézményben most elsősorban telefonos és elektronikus segítségnyújtás zajlik, de természetesen lehetőség nyílik a személyes konzultációra is, előzetes egyeztetés alapján. A súlyos pszichés problémával küzdők nem a mi hatáskörünkbe tartoznak. Az ő esetükben fontos, hogy a beteg felvegye a kapcsolatot a kezelőorvossal, és vele egyeztessen az ellátás további formájáról. Ajánlható a pszi.hu oldal, ahol pszichológus és pszichiáter szakemberek érhetők el ingyenesen. Fiataloknak a Vadaskert Napraforgó oldalát ajánljuk, ők 13–18 éves fiatalokkal foglalkoznak (facebook.com/vadaskertnapraforgo), itt például online relaxációs csoportot is indítanak.

Mi mindenkit arra biztatunk, hogy hívja az Újbudai Humán Szolgáltató Központ telefonszámát! Merjenek segítséget kérni! Meghallgatjuk Önöket! Telefon: 06/1/688-6990

Írjon e-mailt a hszk@hszk.ujbuda.hu e-mail címre

Aktualitásainkról tájékozódhatnak a www.uhszk.ujbuda.hu oldalon

Újbuda