Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 10. hétfő, Lőrinc

Mindenhol elmaradnak a rendezvények, programok!

Újbuda   |   2020, március 12 - 14:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

A koronavírus miatti, 40/2020-as kormányrendelettell összhangban a B32 Galéria és Kultúrtér, a Karinthy Szalon, az Albertfalvi Közösségi Ház, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény, a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kelenvölgyi Közösségi Ház és Könyvtár, az Őrmezei Közösségi Ház, valamint a Kaptár Őrmezei Ifjúsági Klub összes programját töröljük, vagy későbbre halasztjuk.

Kedves Közönségünk!

Mint ahogyan Önök is értesültek már róla, Magyarország Kormánya a 40/2020-as kormányrendelettel 2020. március 11-én kihirdette a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet.
Ezzel párhuzamosan Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Polgármestere is utasítást adott ki a koronavírus-járvány elleni védekezés feladataival kapcsolatban.

A veszélyhelyzet kihirdetésével a kormány megtiltotta minden 100 főnél nagyobb beltéri, és 500 főnél nagyobb kültéri esemény megrendezését.

A polgármesteri utasítás szerint, a fertőzés megelőzése érdekében, további intézkedésig – de előreláthatóan két hét időtartamban – az Önkormányzat és cégei által minden, a kerületi intézményekbe szervezett programot törlünk.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a B32 Galéria és Kultúrtér, a Karinthy Szalon, az Albertfalvi Közösségi Ház, az Albertfalvi Hely- és Iskolatörténeti Gyűjtemény, a Gazdagréti Közösségi Ház, a Kelenvölgyi Közösségi Ház és Könyvtár, az Őrmezei Közösségi Ház, valamint a Kaptár Őrmezei Ifjúsági Klub összes programját töröljük, vagy későbbre halasztjuk.

Kollégáink továbbra is dolgoznak, így a részletekről, a programok későbbi dátumra történő átszervezéséről, a megvásárolt belépők visszaváltásáról folyamatosan tájékoztatjuk Önöket.

Köszönjük megértésüket!

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Lakossági riasztó végpontok ellenőrzése

A Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai 2020. augusztus 13-19. között végzik a kerületben található lakossági riasztó végpontok (veszélyt jelző szirénák) időszakos ellenőrzését, próbáját.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.