Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Mindenki megtalálhatja álmai melóját

Újbuda   |   2017, december 4 - 13:19Nyomtatóbarát változatSend by email

Ceruzát és grafitdarabot tartó kéz látható azon a fotón, amellyel a 17 éves Sas Vilmos jelentkezett és nyert az Álommeló című pályázaton. A versenyt Újbuda Önkormányzata a NewGenerationSkills nemzetközi program partnereként hirdette meg november 8-án, a pályázók a munkaerőpiaccal kapcsolatos ábrázolásaikkal nevezhettek.

Újbuda Önkormányzata még tavasszal csatlakozott a NewGenerationSkills nemzetközi projekthez, amely a fiatalabb generáció üzleti, szociális és innovációs képességeiben rejlő lehetőségeket támogatja. Sas Vilmos képe mindenki álommelóját ábrázolta: azt a munkát, amelyet a dolgozó örömmel végez. A „kisképzős” diák, akit édesanyja mindenben segít, már gyermekkora óta készül a grafikusi szakmára. Bevallása szerint a hagyományos módon, ceruzával és grafittal való alkotás legalább annyira érdekli, mint a digitális technika.

A fotópályázat eredményhirdetésén Molnár László alpolgármester elmondta, hogy a gyorsuló világban percről percre születnek újabb munkakörök, a változáshoz alkalmazkodni kell, a rugalmasságot a képességek kiaknázásával és fejlesztésével lehet elérni. Hozzátette: az önkormányzat eddig kiemelt figyelmet szentelt a 60+-os korosztálynak, hogy nyugdíjasként is a társadalom hasznos tagjának érezzék magukat. Mostantól azok a fiatalok is fókuszba kerülnek, akik tanulmányaik befejezése után tapasztalat és gyakorlat nélkül kerülnek a munka világába, akiknek tehetsége elsikkadhat, ha bizonyos képességeket nem sajátítanak el még az első állásinterjú előtt. - Az önkormányzat előzetesen felmérte, milyen tudásra és információra van szükségük a fiatal munkakeresőknek. Az igények alapján indulnak azok a munkacsoportok, amelyekben gyakorlott vállalkozók, szakemberek segítenek a kezdeteknél, például önéletrajzírásnál, vagy abban, hogyan kell megjelenni egy interjún, milyen jogszabályokat célszerű ismerni – mondta Győrffyné Molnár Ilona, a Humánszolgálati igazgatóság vezetője.

A fotópályázat bebizonyította, hogy a fiatalok munkaerőpiacról alkotott elképzelése reális, ugyanakkor további tudásra vágynak. A kerületben a Műegyetemen és a Szent István Egyetemen is működik úgynevezett duális képzés, amikor a hallgatók még tanulmányaik idején szerezhetnek gyakorlatot egy nagyvállalati szerződés keretében. A duális képzés már a szakiskolákban is megjelent. - A meglévő gyakorlat jó, tehát ezt kell bővíteni – tette hozzá Palkovics László, a Szent István Egyetem rektorhelyettese.

T. K.