Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mit kell tudni a koronavírusról? - interjú dr. Komáromi Zoltán háziorvossal

Újbuda   |   2020, február 7 - 11:22
Nyomtatóbarát változatSend by email

Február elejére már több mint huszonötezren fertőződtek meg az új koronavírussal szerte a világban, a halálos áldozatok száma meghaladta az ötszázat. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) január végén léptette életbe a kínai Vuhanból elindult járvány miatt a globális egészségügyi vészhelyzetekre kidolgozott protokollt, ezzel összehangolt fellépésre szólította fel a világ országait. A gyorsan változó tényeken kívül folyamatosan jelennek meg álhírek is a témában, ezért dr. Komáromi Zoltán háziorvost foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

– Egyre rémisztőbb híreket hallunk az új koronavírussal kapcsolatban. Valóban drámai a helyzet?

Mindig bizonytalanságra ad okot, ha olyan betegséggel találkozunk, amellyel korábban nem. Az új koronavírusnál is az az ijesztő, hogy még sötétben tapogatózunk, csak napról napra ismerjük meg tulajdonságait. Az elmúlt két hétben derült ki, hogy ez a vírus már akkor is fertőz, amikor még semmilyen tünete nincs, ami jelentősen megnehezíti az óvintézkedéseket. A lappangási idő a betegségeknél általában két részre osztható: amikor még látszólag egészséges a páciens, és amikor az első tünetek megjelennek. A vírusok túlnyomó többsége a második szakaszban szokott fertőzni, így a betegek rögtön tudnak reagálni a kialakult helyzetre anélkül, hogy továbbadnák a kórokozókat a környezetüknek. A koronavírus esetében viszont az egészségesnek tűnő érintettek is fertőzhetnek.

– Ez azt jelenti, hogy sokkal nehezebb a dolgunk ezzel a vírussal szemben?

Nem feltétlenül. Csak idő kell, míg feltérképezzük a jellemzőit. A járványügyi sajátosságok nagyon sokat segítenek abban, hogy jobban megismerjük, milyen betegséggel is állunk szemben. A vírusos megbetegedések esetében tudjuk, hogy egy ember 15–20 másikat fertőzhet meg. Szintén lényeges információ, hogy tudjuk, milyen gyorsan mutálódik egy vírus. Egy átlagos szezonális influenzánál ez az idő nagyjából egy év, míg a koronavírus pár hét alatt képes mutálódni. Ráadásul két vírus találkozása egy gazdatestben nagyon félelmetes interakcióra képes. A halálozási és gyógyulási statisztikák is segítenek abban, hogy egyre jobban megismerjük a kórokozó tulajdonságait. Már tudjuk, hogy a koronavírusnál a legveszélyeztetettebbek az 55 év felettiek, a cukor-, illetve szívbetegek, valamint a legyengült immunrendszerrel élők. Biztató jel, hogy a halálozási arány már jóval alacsonyabb a gyógyulásszámnál. Minél több információt tudunk a vírusról, annál könnyebben tudjuk majd kezelni a betegséget, és ami talán még ennél is fontosabb, megtalálni az ellenanyagot, megfékezni a járványt.

– Hogyan lehet megfékezni a járványt? Ez mekkora kihívás?

Kína okult a 2003-as SARS-vírus következményeiből. A hatóságok akkor hónapokig titkolóztak, és csupán a tények szépített változatát tették ki nemzetközi porondra, így a világ nem tudott időben és megfelelően segíteni. Szerencse, hogy „csak” 350 halálos áldozatot követelt a járvány, pedig a fertőzöttek 10 százaléka nem élte túl a betegséget. Most, miután a kínai hatóságok tudomást szereztek a koronavírusról, az eredményeiket felrakták a világhálóra is, azokra a helyekre, ahol a WHO garanciát tud nyújtani az adatok helyességéért. Ez azért jó, mert azok az országok, amelyekben védőoltások fejlesztésére specializálódott kutatói csoportok működnek, máris neki tudtak látni a munkának. Szinte minden ország eltérő oltási metódusokkal működik, így könnyen lehet, hogy más-más módszerrel, de egy időben több helyen is sikerül felfedezni az ellenanyagot. Az, hogy végül melyik lesz a legelterjedtebb, sok mindenen múlik. Vizsgálni kell például, hogy melyik oltás milyen mellékhatással jár, hogy ne kelljen ismételni a folyamatot, legyen elég egy vakcina, minden korosztálynak be lehessen adni, terhes nők is megkaphassák, gazdaságos legyen, könnyű legyen tömegesen is előállítani és még sorolhatnánk a szempontokat. De a lényeg, hogy minél szélesebb körben alkalmazható egy vakcina, annál biztosabban lehet megfékezni egy vírust. Ez azonban nem egy-két nap alatt valósul meg. A világméretű járványok terjedésén karanténokkal, utazási korlátozásokkal, személyes higiéniával sokat lehet javítani, megállítani viszont kizárólag védőoltással lehet őket.

– Mit tehetünk azért a mikrokörnyezetünkben, hogy elkerüljük a fertőzést?

Mint minden vírusfertőzésnél, itt is a közvetlen kontaktust kell kerülni. Törekednünk kell arra, hogy minél kevesebb embert engedjünk egyméteres körzetünkön belülre, és főleg ne menjünk zsúfolt helyre. Ha tömegközlekedési járművön utazunk, akkor lehetőség szerint az ablak felé forduljunk, hogy egy esetleges tüsszentésnél vagy köhögésnél a permet ne érjen hozzánk. Ha mi tüsszentünk, akkor azt zsebkendőbe, ha nincs nálunk, akkor a könyökhajlatba tegyük, hogy a kezünkben lévő esetleges kórokozókat ne adjuk át másnak. Mivel a vírus cseppfertőzéssel terjed, különösen fontos, hogy fokozottan ügyeljünk a higiéniára. Gyakran és alaposan mossunk kezet, és mindig legyen nálunk alkoholtartalmú kézfertőtlenítő. A sebészi maszk – a közhiedelemmel ellentétben – nem véd meg a kórokozóktól, ehelyett barkácsáruházakban kapható FFP2 vagy FFP3 típusú szelepes szájmaszkot érdemes beszerezni. Ezek többszörös szűrési és védelmi képességgel rendelkeznek, a szilárd és a cseppfolyós részecskéket is ki tudják szűrni, és öt-hat órán keresztül nyújtanak védelmet a kórokozókkal szemben. Hátrányuk, hogy a sebészi maszk árának a többszörösét kell értük fizetni: az előbbi ára 50–100 forint között mozog, az utóbbi akár ezer forintba is kerülhet. A maszk mellett a védőruha és védőszemüveg használata is fontos volna, különösen a repülőtereken szolgálatot ellátó személyzetnél és az egészségügyi dolgozóknál.

– Mennyire veszélyesek a Kínából érkező csomagok vagy a Magyarországon működő kínai üzletek, éttermek kínálata?

Nagyon fontos tisztázni, hogy a vírus élő gazdatest nélkül csupán pár óráig képes életben maradni. Sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy a tömegközlekedési eszközök kapaszkodóján keresztül fertőződjünk meg, mint hogy a bolti termékek megvásárlásakor. Jó hír viszont, hogy a BKK, valamint a MÁV eszközállományának jelentős részét különleges bevonattal, az úgynevezett Resystennel kezelték, ez a fény hatására olyan anyagot bocsát ki, ami aktívan véd a vírusok és baktériumok elszaporodása ellen. Ez persze önmagában kevés ahhoz, hogy védve legyünk a koronavírussal szemben, de ha óvatosabban közlekedünk, és betartjuk a WHO által is javasolt higiéniai előírásokat, akkor már csökkentettük a fertőzés esélyét.

Az önkormányzat támogatásával, Budapesten elsőként az újbudai Szent Kristóf szakrendelő helyezett ki
alkoholos kézfertőtlenítő berendezéseket az intézménybe látogatóknak. Összesen 46 kézfertőtlenítő beszerzése van folyamatban, ezek megjelennek a háziorvosi és gyermekorvosi rendelőkben, a védőnői szolgálaton, a gyermekorvosi fogászaton, a pszichiátriai, a bőr- és nemi beteg-, valamint a tüdőbeteg-gondozó intézetekben.
Felhívjuk a látogatók figyelmét, hogy saját maguk és a környezetükben lévők érdekében éljenek a kézfertőtlenítés lehetőségével!

K. A.