Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 21. szerda, Konrád

Módosul a munka törvénykönyve

Újbuda   |   2015, október 13 - 14:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

A hároméves új munka törvénykönyve a jogalkalmazás egységesítése miatt módosul, a lényeges szabályok azonban változatlanok maradnak a hétfőn megjelent módosítási tervezet indoklása szerint.

A kormány  honlapján olvasható dokumentum szerint a várhatóan jövő év első napján hatályba lépő módosítások között szerepel, hogy az elektronikusan elkészített munkaszerződést 5 napon belül "papíralapú formátumban" is át kell adni a munkavállalónak.
A munkaadó továbbra sem mondhat fel várandós nőnek, továbbá annak, aki "emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés alatt áll". Mindkét tényről a munkavállalónak tájékoztatnia kell a munkaadóját ahhoz, hogy felmondási védelem alatt álljon. Újdonság ugyanakkor, hogy amennyiben a munkavállaló a tájékoztatást a felmondás után adja meg, akkor a közlést követő 15 napon belül a munkaadó a felmondást még visszavonhatja ( de ez nem kötelessége).
Végkielégítés jelenleg a munkáltató felmondása, illetve a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén jár. A módosítás a munkavállaló azonnali hatályú felmondása - a munkáltató jogsértése - esetén is kötelezővé teszi a végkielégítést. Sőt, a munkavállalót - azonnali hatályú felmondása esetén - a felmondási időre járó távolléti díj is megilleti.
Amennyiben a munkaadó jogellenesen mondott fel a munkavállalónak, ez utóbbi a felmondási időre járó távolléti díjra jogosult jelenleg. A módosítás a távolléti díj kétszeresében határozza meg ezt a járandóságot.
A munka törvénykönyve felsorolja azokat a felmondási jogsértéseket, amelyeknél a bíróság helyreállítja a munkaviszonyt a munkavállaló kérésére. Ebből a felsorolásból a módosítás kihagyja a következőt: a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló munkaviszonyának, a munkáltató által felmondással történő megszüntetéséhez.
A munka törvénykönyvéhez kapcsolódva több más törvény módosítását is tartalmazza a tervezet. Így például a polgári perrendtartásba is bekerül egy új szabály. Amennyiben munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló indít pert, azt a munkavégzés helye szerinti közigazgatási és munkaügyi bíróságnál kell megindítania. Ez vonatkozik arra az esetre is, ha utólag perel, ilyenkor is a jogsértéssel érintett munkavégzés helyszíne szerinti bíróság jár el.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Karinthy és a Nézőművészeti Kft.  

Az Utazás a koponyám körül című Karinthy-kisregény színpadi adaptációjának bemutatására készülnek a Nézőművészeti Kft. művészei, Scherer Péter és Marton Róbert, Gyulai Eszter közreműködésével. Az alkotói folyamatról, a Karinthy családhoz való kötődésről és az őszre tervezett előadásról beszélgetett a művészekkel Kovács Gabriella a B32 Galéria és Kultúrtér Hármas szereposztás című podcastsorozatában.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.