• Milyen érzésekkel indul Tokióba?
Nagyon örülök, hogy kijutottam. Izgulós vagyok, ráadásul a paralimpia kiemelt verseny. Az a típus vagyok, aki itthon még nagyon izgul, de mikor megérkezem a helyszínre, igyekszem a hasznos adrenalint megtartani, ami inkább előre visz.
• Nagy küzdelem volt a kvóta megszerzése. Hogy zajlott pontosan?
Június elején Szlovéniában volt a World Qualification Tour, amelynek az volt a tétje, hogy aki megnyeri, ott lehet a paralimpián. Ilyen kiélezett helyzetben sikerült legyőznöm a holland, a lengyel és a japán játékost, így a legkeményebb ellenfelem, az orosz ellen már elég volt egy szettet nyerni. Ez is sikerült.
• Hány magyar asztaliteniszező utazik most Tokióba?
Összesen hatan szereztünk kvótát. Ketten vagyunk lányok Szvitacs Alexával. Mind indulunk egyéniben, Alexával csapatban is játszunk majd, ahogy a fiúknál Zborai Gyula, Csonka András, Pálos Péter és Major Endre is érdekelt csapatban.
• Az ellenfelekről mit lehet tudni?
Ha minden a papírforma szerint alakul, és a Covid nem szól közbe, akkor én egy kínai és egy japán ellenféllel kerülök egy csoportba.
• Sokat lehetett olvasni arról, hogy vannak, akik visszaélnek a paralimpia adta lehetőségekkel, és rombolják a megítélését. Ön hogy látja ezt?
Sokan mondják, hogy naiv vagyok, mert alapvetően mindig jót feltételezek az emberekről. Azt gondolom, hogy csodálatos dolog paralimpikonként versenyezni, és ezt egyre többen elismerik. Ha valaki ezzel visszaél, az pont ezt az évtizedek alatt elért elismertséget rombolja, túl ezen a saját lelkiismeretével is el kell számolnia. Az asztalitenisz esetében egy orvosi bizottság kategorizálja a versenyzőket orvosi leleteik és fizikai állapotuk alapján. Én úgy hiszem, hogy ők szakmailag rendszerint jól döntenek. Persze nehéz meghatározni a kategóriákat, hiszen kérdés, hogy az eredeti sérültséget nézzük, vagy azt vizsgáljuk, hogy az adott sérültség mennyire gátol valakit a játékban. A két szemlélettel egészen más besorolások születhetnek. Szóval nem lennék a kategorizálók helyében, nem beszélve arról, hogy minden parasportolónak más és más sérültsége van. Nagyon nehéz objektíven dönteni.
| Az 1981-ben, genetikai rendellenességgel született Arlóy Zsófia gyerekkorában édesapjával kezdte ütni a labdát a játszótéri pingpongasztalon. Egy későbbi csapattársa segítségével jutott el a számára nagyon inspiráló Tauber Zoltánhoz, aki Magyarország első paralimpiai bajnoka volt, és szintén Újbudán élt. A közgazdászként dolgozó sportoló 2016-ban Rióban ötödik lett az első paralimpiáján. |
• Milyen gondolatok foglalkoztatják indulás előtt?
Nyugodt vagyok, de nem az esélytelenek nyugalmával indulok. Várom, hogy megérkezzünk, és pástra léphessek. Most még felkeresem a pszichológusomat, akivel május óta dolgozunk együtt, főleg abban segített, hogy az üresjáratokat hogyan kell megoldani.
• Mennyire volt nehéz kijutni erre a világversenyre?
Kétéves kvalifikációs sorozaton vagyok túl, szerencsére a világranglista vezetőjeként rengeteg pontot sikerült gyűjtenem, így nem volt kérdés a kijutásom. A pandémia picit visszavett a felkészülésem lendületéből, de most újra magamra találtam.
• Bronz Londonban, két ezüst Rióban. Hogyan folytatódik a sorozat?
Éremért megyek, szeretném az ezüstöt végre aranyra váltani, de minden a verseny napján fog eldőlni. Hogy lesz-e érem, hogy milyen színű lesz, az sokszor igen apró dolgokon tud múlni. Én mindenesetre nagyon szeretném megnyerni az aranyérmeket. Párbajtőr és kard egyéniben is pástra lépek majd Tokióban. Ellenfeleimtől nem tartok, abban bízom, hogy inkább ők tartanak tőlem, de mindenkivel le fogok ülni vívni, nagyon komolyan veszek minden küzdelmet az elejétől fogva. Ha valaki legyőz, annak gratulálni kell, de úgy megyek oda, hogy harcba indulok, és igenis én szeretnék nyerni.
• Hogyan látja ma a parasport helyzetét? Sok csalásra is fény derült az elmúlt években, ami nem használt a sérült sportolók és a paralimpia egyébként egyre növekvő népszerűségének...
A kerekes székes vívóknál is orvosi kategorizáció dönt arról, ki hol fog versenyezni. Én bízom abban, hogy a szakemberek kiszórják a trükközőket. Az látjuk mi is, hogy néha van olyan B kategóriás vívó, aki talán A kategóriába való lenne. Nehéz ezt eldönteni, ráadásul van, akinek romlik, másnak pedig javul az állapota, de nekem nem ezzel kell foglalkozni, hanem a vívással, és a jó eredmények elérésére koncentrálok.
A Tokióba induló paralimpikonokat gálaműsorral búcsúztatták, ott tették le az olimpiai esküt a sportolók, akik ugyanolyan példaképek, mint ép társaik, és küzdeni akarásuk, felkészültségük terén is bizonyítottak.
| Az 1985-ben született Osváth Richárdot nagy tehetségnek tartották, ám egy végzetes térdsérülés következtében jobb lába merevvé vált, műtétekkel sem lehetett helyrehozni. Így lett belőle kerekes székes vívó, aki ma a világranglista első helyén áll. Bár a londoni bronz és a riói két ezüst után Tokióban aranyérem dukálna, ő is tudja, hogy nem csak a felkészülésen, a kiváló formán múlik az olimpiai győzelem. |
D. B. S.
|
|
