Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Nagy elvárások és lefújt vizsga a középiskolai felvételin

Újbuda   |   2022, január 31 - 09:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Felfokozott hangulatban várták az iskolák a január 22-ére kiírt központi írásbeli felvételit, és talán épp az izgalom volt az oka annak, hogy egy újbudai intézmény szabálytalanul járt el. A tanulók többségét megizzasztotta a felkészülés, egyre többet kell teljesítenie annak, aki be akar jutni egy jó hírű gimnáziumba.

kerülhetik el, hiszen a nyolcadikosok mellett negyedikesek, illetve hatodikosok is részt vesznek középiskolai felvételiken. A négy-, hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumokba bejutni közel akkora kihívás, mint az egyetemekre, így ma már kevés diák vág neki a vizsgának felkészítő tanár nélkül.

Magas követelmények

Míg a nyolcadikosoknak kötelező, a kisebbeknél választható a továbbtanulás, ami általában a szülők motivációjától függ. Rég vége annak a világnak, amikor egy gimnáziumba akár egy felvételi elbeszélgetéssel be lehetett jutni extra felkészülés nélkül. – Ahogy egyre nagyobb a szülők igénye a minőségi oktatásra, úgy nő a verseny a középiskolák között – mondta el Maurer Ferenc, a Podit Gyermek Akadémia ügyvezetője. A diákok legkésőbb egy évvel a felvételi előtt elkezdenek felkészítő órákra járni, mert a központi írásbeli teljesen más stílust képvisel megfogalmazásban és instrukciókban, mint amilyet az általános iskolában megszoktak. A felvételi azt nézi, hogy a gyerek mennyire tud elvonatkoztatni, mennyire képes felismerni, adott helyzetben melyik konkrét megoldást kell használnia. – Ezt csak hosszú tréningezéssel lehet elsajátítani – magyarázta el a szakértő.

Elsietett buzgalom

A Kürt Alapítványi Gimnáziumban tartott felvételin idén nem villanthatták mindezeket a készségeket a résztvevők: a magyar vizsga le sem zajlott, miután a felvételiztetők 20 perccel az előírt időpont előtt, 9 óra 10 perckor bontották fel a vizsgakérdéseket tartalmazó borítékot. – Az iskola munkatársai a felvételi lehető legjobb, időben történő előkészítése érdekében tértek el az előírás szerinti időponttól – fogalmazott Molnár Lajos, a Kürt Alapítványi Gimnázium vezetője, majd hozzátette, a hatósági ellenőrzésre érkező Fővárosi Kormányhivatal munkatársai ezt észlelve elrendelték a magyar felvételi elhalasztását. Azt az első pótnapon, január 27-én tudták megírni az érintettek, arról pedig 22-én egyénileg dönthettek, hogy helyben megírják a matematika felvételit, vagy azt is 27-ére halasztják. Az intézmény a hiba miatt személyesen és közleményben is elnézést kért a diákoktól és szülőktől.

Nem volt enyhítés a Covid miatt

Sok szülő attól is tart, hogy az online oktatás hátrányba hozta a gyerekeket, mert még nagyobb nyomás hárult rájuk. Maurer Ferenc szerint a járványhelyzet oktatási szempontból a 2020-as évben volt kritikus, akkor drasztikusan visszaesett a gyerekek teljesítménye. – 2021 második felére sikerült a hátrányt ledolgozni, aki komolyan vette, az fel tudott készülni az idei felvételire – állítja a szakember. Mivel a követelmény a NAT-ra épít, az idei is hasonló volt a korábbi évek vizsgáihoz. A felvételizők magyar nyelvre és matematikára épülő, kreatív, szöveges típusfeladatokat kaptak. A 100 elérhető pontból átlag 50 pontot érnek el a diákok, de aki szeretne bejutni egy komolyabb intézménybe, annak minimum 70–80-at kell megszereznie, aki pedig elit gimnáziumot célzott meg, az nem állhat meg 85 pontnál. Az oktatási szakember szerint nagyon nehéz bekerülni egy jó középiskolába, általában 4-5-szörös, de van ahol 8-10-szeres túljelentkezéssel kell megbirkózni. Egy elismert gimnáziumba a jó bizonyítványon, az erős központi írásbeli eredményen, továbbá a viselkedést, a személyiséget, valamint a hozzáállást mérő szóbelin keresztül vezet az út.

T. D.