Az amerikai szerző darabja – amelyet 2014 óta játszanak sikerrel a Broadway-n – két kisvárosi házaspárról szól, mind a négyen a Jones vezetéknevet viselik. (A „keep up with the Joneses” angol nyelvterületen azt jelenti, hogy lépést tartani a szomszédokkal vásárlásban, életmódban – a szerk.) Első, formális találkozásukkor hamar rájönnek, hogy sokkal több közös van bennük a nevüknél. Will Eno hősei ügyefogyottak, szánalmasak és mulatságosak, de mielőtt jót derülnénk pitiáner problémáikon, nem árt, ha figyelünk: akár önmagunkra is ismerhetünk bennük.
– Sajátos humora van ennek a műnek, a párbeszédek és a szituációk Ionescót, Beckettet, Pintert, Fossét idézik. A szerző vállaltan alkalmazza a bulvár társalgási darabok eszközeit, hősei tragikomikus átlagemberek: a férfiak furcsa betegségben szenvednek, a nők kapcsolatfüggők, vagy éppen teljesen neurotikusak. Az azonos vezetéknév nem véletlen: az író magát az embert szeretné bemutatni kisszerűségével, csetlés-botlásaival együtt – mondta lapunknak Scherer Péter, az előadás egyik főszereplője.
– Will Eno műve azt vizsgálja, hogy a civilizációval körülvett életünkben, amelyben már semmilyen közvetlen kapcsolatunk nincs a természettel, hogyan bástyázzuk körbe magunkat sztereotip mondatokkal és sztereotip mindennapokkal – fogalmazott a darab ismertetőjében a rendező, Bérczes László. – A burokban tartott átlagélet, amely felszámolja a személyiséget, nem megoldás, a valódi élet mégsem „úszható meg”. Bármilyen átlagosak vagyunk vagy szeretnénk lenni, az életünk kívül-belül rejti és folyamatosan felmutatja az ismeretlent. Mi magunk vagyunk az ismeretlen, és ugyanilyen ismeretlen a másik ember, a végtelen világ is, amibe egy pillanatra belezuhantunk – írta a rendező.
(K. G.)
