Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Nemzetközi Tai chi tábor volt Újbudán

Újbuda   |   2014, július 18 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Sikeres volt a Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság 20 éves fennállása alkalmából szervezett ünnepség és nemzetközi edzőtábor. Az eseményt július 11–13. között tartották a kerületben.

A háromnapos eseményen 11 országból csaknem 250 tai chis vett részt, köztük sokan voltak olyanok is, akik egészségük helyreállítása érdekében kezdték el gyakorolni ezt a mozgásformát. A BME Sportközpont csarnokában tartott edzések munkáját a Nemzetközi Taoista Tai Chi Társaság alapítójának, Moy Lin-shin mesternek személyes tanítványa, a mintegy 40 éves gyakorlattal rendelkező, kínai származású Tony Kwong vezette.

A program része volt, hogy egy nyilvános bemutató is, amelyet az V. kerületben a Március 15. téren tartottak. - A sokszínű tömeg együttes mozgása harmóniával töltötte meg az esőáztatta teret - áll a szervezet közleményében.

A Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság - nemzetközi szervezet részeként -, idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Céljuk az emberek egészségének fejlesztése, valamint a Taoista Tai Chi és annak egészségre gyakorolt jótékony hatásainak minél szélesebb körű ismertetése.

Újbuda

Nemzetközi Tai chi tábor volt Újbudán