Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. hétfő, Miklós

Nyaralás idején is figyelni kell az egészségre

Újbuda   |   2017, július 6 - 15:38
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az egészségre nyáron is érdemes odafigyelni, bár az önfeledt pihenés közben erről könnyű megfeledkezni. A meleg, az erős napsütés, és a hosszú utazások nem várt veszélyekkel is járhatnak.

Nyáron a legnaposabb órákban, azaz 11 és 15 óra között nem ajánlatos huzamos időt direkt napsütésben tölteni, de a nap többi részében is fontos a leégés, a bőrsérülések ellen védekezni a lehető legmagasabb faktorszámú naptejjel, napolajjal. Dr. Pácz Alexandra, a Budai Magánorvosi Centrum kardiológusa szerint a napszúrás ellen is védekezni kell, amelyhez fehér, vagy világos sapka/kalap ajánlott. - Különösen a gyerekeknél kell erre odafigyelni, és kiemelt jelentőségű ilyenkor a folyadékpótlás is – mondta.

A nyári meleg a vérnyomásra is hatással van. Nem biztos, hogy megfelelő a korábban beállított gyógyszer mennyiség - legyen szó magas, vagy alacsony vérnyomás miatt kezelt betegről. Ebben az esetben javasolt orvossal konzultálni a dózis módosításáról.

Odafigyelést igényel a láb is, amely hosszú autó- vagy repülő út esetén - szélsőséges esetben - akár trombózisnak is kitett. A veszélyeztetettek megelőző gyógyszert kérhetnek orvosuktól, de mindenkinek javasolt ilyenkor a mozgás, a lábtorna és a nyújtás, amelyeket legalább kétóránként érdemes elvégezni.

Dr. Torzsa Péter egyetemi docens, a Budai Magánorvosi Centrum szakorvosa arra is felhívta a figyelmet, hogy nyáron gyakoribbak a hasi fertőzések (például a szalmonella is), ezért ha valaki szokatlanul fáradékonynak, kedvetlennek érzi magát, érdemes laborvizsgálatot kérni. A laboreredményekről és az esetleg további teendőkről családorvossal vagy szakorvossal kell beszélni.

B. Gy.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Kérdőívet indítanak az új Albertfalva megállóról  

Albertfalva már most is létező vasúti megállóhely, de az itt egymás mellett haladó székesfehérvári (30a) és pusztaszabolcsi (40a) vonalak közül csak az előbbiek vágányai mellett vannak peronok, viszont az utóbbiaknál lenne igazán szükség rájuk.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.