Önsegélyező Szépírók

• A Szépírók Társaságának elnöke, Szkárosi Endre korábbi nyilatkozataiban elmondta, évek óta tervben van a szervezeten belül egy önsegélyezési rendszer. A járványhelyzet és az ezzel együtt megjelenő gazdasági válság felerősítette a korábban is nélkülöző írók megsegítésének igényét, hiszen nemcsak az irodalmi estek, a közönségtalálkozók, a könyvbemutatók, a fesztiválok elmaradása okozott olykor drámai jövedelemkiesést, de a válság a könyvpiacra is jelentős negatív hatással van. Így az innen elérhető bevételek nagy része is eltűnt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, hogy épp most alakult meg a szociális alap?

Az írószövetségek megszüntethetetlen belső kettőssége, hogy képviselni akarják az írói érdemet, kiválóságot, és ugyanakkor érdekvédelmi szervezetek, szakszervezetek. Az utóbbi szerepükben mindig is találkoztak az írói ínséggel, elszegényedéssel. Mondani sem kell: az anyagi helyzetnek és a kiválóságnak ritkán van szükségszerű összefüggése egymással. A Szépíróknál régóta folytak tanácskozások, beszélgetések az írói szegénység kérdéséről, de a lelkesítő lökést Kerékgyártó István tagtársunk 2019-es egymilliós felajánlása adta meg. Ekkor – mivel már volt mire alapozni – keresni kezdtük a módot a további forrásgyűjtésre és a szociális támogatás szabályozására, legalizálására. Mire minden megoldódott, már mélyen benne jártunk a világjárványban.

• Miből, hogyan él meg „békeidőkben” ma Magyarországon egy író?

Akinek van nyugdíjat biztosító polgári foglalkozása (tanár, könyvtáros, kiadói szerkesztő, újságíró, szociális munkás, tisztviselő stb.), az lényegében abból él. Újabban bizonyos díjakkal jár havi jövedelem. Aki ezt a kötöttséget nem tudja vállalni vagy nem rendelkezik a megfelelő díjjal, az fordításból, szerkesztésből, csip-csup mellékjövedelmekből, vagy esetleg az írással semmilyen összefüggésben nem lévő alkalmi munkákból tartja el magát. A legveszélyeztetettebbek az idősebbek, akiknek a munkalehetőségei beszűkülnek, és erőik is hanyatlanak.

• Nincsenek könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, irodalmi beszélgetések, amelyek némi bevétellel szolgálnak az íróknak, a könyvkiadási folyamatokat is negatívan befolyásolja a járványhelyzet. Ilyen körülmények között milyen anyagi forrásokkal számolhatnak az írók?

Ezek egészen különbözők, vagy adott esetben katasztrofálisan nem létezők. Kizárólag írói munkájából – néhány külföldön is sikeres pályatársunk kivételével – korábban sem tudta magát senki sem fenntartani, most az alkalmi lehetőségek is megszűntek.

• Erre az egyik „menekülési útvonal” lehet a magyarországi ösztöndíj- és támogatásrendszer…

Ez sem nem hatékony, sem nem átfogó. A Magyar Művészeti Akadémia politikai-ideológiai alapon összeverődött kompánia, ahol a támogatás föltétele az egyetértés vagy behódolás. A Nemzeti Kulturális Alap érdekszövetségek harctere, ahol az értelmiséghez, illetve íróhoz egyedül méltó kritikai hang rossz pontot jelent. A Petőfi Irodalmi Múzeum jelenleg kivételes hatalmat gyakorló és hatalmas összegek fölött rendelkező főigazgatója egy szájból fúj hideget és meleget, amennyiben a rendszer leggátlástalanabb kulturális provokátora, ugyanakkor a kádárista kultúrpolitikához való visszafordulás képviselője: az író ne politizáljon, és akkor a legjobbakat tejben-vajban lehet füröszteni a tűrés jegyében. A kivételes hatalomhoz kivételesen súlytalan és éretlen egyéniség társul. Ám mindez kiinduló kérdését, az írónyomort kevéssé érinti; arra éppúgy, mint a nemzeti nyomorra, nincs semmilyen válasz. S tőlem se várja, hiszen ebben nem vagyok kompetens.

• A Szépírók Társasága szociális alapja miben és mennyiben tud segíteni a rászorultakon?

Őszintén szólva kevéssé. A létfenntartás anyagi vagy egészségügyi okok folytán való teljes ellehetetlenülése esetében évente egyszer, öt éven belül háromszor lehet folyamodni érte, és mód van rendkívüli kérelem benyújtására is. Nyilvánvalóan nem megoldás, csak mentőöv.

T. E.